promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ha a hattyú műanyagból épített fészekben költ, akkor nagy a baj
Borítókép:  AFP/Bas Czerwinski
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A műanyagözön, mellyel az ember elárasztja a Földet, Amszterdamot is fojtogatja. A világ egyik legkedveltebb utazási célpontját csatornák hálózzák be, a vizen pedig úszik a szemét. A madarak összeszedik őket, fészket építenek belőlük, és abban költik ki fiókáikat.

A legnépszerűbb utazási célpontokat két cég is rangsorolta 2018-ban. Az Euromonitor a városok sorában Amszterdamot a világ harmincadik, a Mastercard a 13. helyre tette. Több mint 6,5 millióan keresték fel tavaly a holland várost, 2017-ben pedig mintegy 8 millió ember. Amszterdamnak ebből mintegy 4,2 milliárd dolláros bevétele volt, ám a csatornáiról nevezetes város vezetése nem érezte úgy, hogy ebből az összegből egy jókorát kéne kanyarítani a kanálisok tisztítán tartására. Pedig a város egyik fő nevezetességéről beszélünk.

Miképp a hajózható csatornákkal rendelkező városok zömében, Amszterdamban is vonzó turista célpont a hajótúra. Viszont ahogy a legtöbb, csatornákkal rendelkező városban, így itt is probléma, hogy a lakosok és az ide látogatók elárasztják szeméttel a vizeket. A Guardian tavaly hosszú riportot közölt a Plastic Whale-ről, a csónakról, melybe turistákat ültetnek, akik miközben körbehajózzák Amszterdamot, hálóval gyűjtik össze a vízben úszó műanyag szemetet. Mintegy 50-60 ezer darab PET-palackot halásztak ki, azonban a szórakoztató kezdeményezés parányi lépés az alapos tisztítás felé.

Az amszterdami szeméthelyzetre talán senki sem hívta még fel annyira erőteljesen a figyelmet, mint az a férfi, aki évekkel ezelőtt levideózta, ahogy egy helyi hattyú fészket rak szemétből egy mólón. A madár egy műanyag poharakból, dobozokból és zacskókból épített hulladékdombon csücsülve költöti a tojásait, időnként beletúr a szemétdombba.

Amszterdamiak, ébresztő!

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás