promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megváltoztathatja a lájkvadászatot az Instagram
Borítókép:  AFP/Christophe Simon
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Facebook után most az Instagram is jelentős változásra készül.

Néhány napja arról számoltunk be, hogy Facebook most éppen azt teszteli, hogy a közösségi oldal mobilon elérhető változatában a hírfolyamot ne fentről lefelé haladva kelljen görgetni, hanem a Történetek funkcióhoz hasonlóan oldalra kelljen húzni egy-egy új bejegyzés megtekintéséhez.

Korábban több közösségi médiát tanulmányozó kutatás arra a következtetésre jutott, hogy rossz hatással van az emberek mentális egészsére az, ha a kedveléseket számolgatja. A minél több lájk begyűjtése pedig veszélyesnél veszélyesebb szituációkba keveri az embereket.

Az Instagram egyik alapítója, Kevin Systrom korábban azt nyilatkozta, hogy a Stories nevű funkciót pont eme stressz elkerülése miatt hívták életre.

Most a TechCrunch arról ír, hogy az Instagramon megváltozhat a bejegyzések kinézete, és csak a szerző fogja látni a lájkok számát. Ezzel pedig megszűnhet az, hogy csak azért lájkolnak az emberek bejegyzéseket, mert már megtette ezt rajtuk kívül ezer ember. A portál úgy tudja, hogy egy belső felületen zajlik az újfajta bejegyzések tesztelése.

A portál arra is emlékeztet, hogy egy hónappal ezelőtt az derült ki, hogy a Twitter fejlesztői azon ügyködnek, hogyan lehetne a bejegyzések mennyiségének továbbosztását (retweetek) megnehezíteni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás