promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Csiszoltak egy kicsit a legcsúnyább luxusautón
Borítókép:  Forrás: uncrate.com
Tech & Tudomány
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az autó végsebessége eléri a 300 km/h-t, az ára pedig a 65 millió forintot – az alapmodellnek.

A Bentley Bentayga a világ leggyorsabb szabadidő-autója 2,6 tonnás és 22 colos kerekeken gurul. Négy másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, és ezzel két tizeddel megelőzi a Porsche Carrera Cabrio-t. W12-es, 6000 cm³ motor hajtja az autót, így 608 lőerő lapul a motorháztető alatt, 900 Nm-es nyomaték mellett. Végsebessége eléri a 300 km/h-t, az ára pedig a 65 millió forintot. Ennek ellenére az autós szakértők a világ legcsúnyább luxusautójának címkéjével díjazták.

Most a gyártó úgy döntött, hogy megpróbálja egy kicsit javítani imázsát a szakértők körében, és egy limitált kiadású Bentley Bentayga-t dob piacra. A külső burkolat és a – többségében – testszínű lökhárítók fekete színű borítást kaptak, a kipufogó csövei is fényes feketék lettek, és az autó első és hátsó emblémája kivételével a többi is feketére lett „mázolva”. A belső tér négy különböző borítással vásárolható meg. Az autó motorjához és alvázához nem nyúltak a szakemberek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás