promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Azt kérdezte, mekkora a fenekem” – Shakira volt sztárpárjáról árult el kínos dolgokat egy brazil modell
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Barcelona focistája, Gerard Piqué nyilvánvalóan szexfüggő.

A Barcelona focicsapatának játékosaként híressé vált Gerard Piqué bő egy évtizeden keresztül alkotott sztárpárt az énekesnő Shakirával. A kolumbiai szépség 2013-ban és 2015-ben is gyermekkel ajándékozta meg a langaléta hátvédet, ám sohasem házasodtak össze.

Ez a tény, valamint az, hogy Shakira kereken 10 évvel idősebb a férfinál, már igen korán előrevetítette, hogy a kapcsolatuk egyszer robbanásponthoz érkezik. Nos, ez tavaly be is következett, Piqué szinte egyik napról a másikra borította fel családi életét, hogy összeálljon a 23 éves Clara Chía Martival.

A lány Shakira fiatalabb verziójának tűnik, küllem tekintetében tehát nem sokat változhatott a focista ízlése. Az énekesnő már dalban is elmondta véleményét az egész hercehurcáról, véleménye szerint gyermekei apja lecserélt egy Ferrarit egy Twingóra, illetve egy Rolexet egy Casióra – a képes beszédet alighanem mindenki érti.

Ismerőseik szerint Piqué csalfasága nem meglepő, a sztárfocista ugyanis nyilvánvalóan szexfüggő, ami egyfajta kezelendő betegségnek is tekinthető. A 45 éves Shakira is egyre kevésbé bírta vele az iramot az ágyban, de ha ezt is tette volna, a 35 éves csődör akkor is rendszeresen félrelépett volna.

Minden bizonnyal az énekesnő is torkig volt már a hűtlenkedéseivel, ám kizárólag emiatt még egy jó darabig aligha szakított volna a férfival. Előbb állítólag megbeszélték, hogy nyitott kapcsolatban fognak élni, ám Piqué a jelek szerint ezzel nem elégedett meg, hivatalosan is barátnőjeként akarta bemutatni Clara Chía Martit.

A focista szexfüggőségét a Miss BumBum néven ismert brazil modell, Susy Cortez is megerősítette (róla képek a cikk végén találhatók). Ő úgy gondolja, hogy a fickó egyszerű szoknyavadász, aki nála is próbálkozott, egyszerűen küldött neki magáról néhány meztelen képet, ami kissé beteges.

„Üzenetet küldött nekem, aztán mindennap írt az Instagram-oldalamra, és azt kérdezte, mikor megyek Európába, mekkora a fenekem, de azt is elárulta, hogy féltékeny, amiért Messiért rajongok”

– leplezett le kínos információkat Miss BumBum. Egyszer állítólag Shakira félig megevett eperdzsemet talált a hűtőjükben, és mivel Piqué azt ki nem állhatja, rögtön nyilvánvalóvá vált számára, hogy a párja ismét megcsalta valakivel. Az ilyen apró gyomrosok vezettek végül a szétválásukhoz.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás