promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Valóság vagy mesefilm? Ez a holland kis falu valódi mesébe illő hely, amit látnod kell
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mintha egy mesébe csöppentünk volna, olyan ez a kis holland falu. Az Overijssel tartományban lévő Giethoorn nevű mesefalu egy olyan hely, ahol csak gyalog vagy hajókkal lehet közlekedni. Autókkal való közlekedés tilos.

A falu története

A falut 1230-ban fedezték fel menekültek, akik érkezésük után el is nevezték. Mivel több elhullott kecske szarvát találták meg a faluban, „Giethoorn-nak” nevezték el, aminek jelentése kecskeszarv. 1958-ban egy Holland filmben is szerepelt a falu, ami után nagy hírnévre tett szert. A településen közel 3000 fő él, de rengetegen jönnek látogatni az azóta turistalátványossággá vált kis ékszerdobozt. Főleg kínai turisták rajonganak a helyért, évente körülbelül 200 ezer kínai turista érkezik megcsodálni.

Sokan Velencéhez hasonlítják a bájos kis falut, pedig azért elég sok a különbség. Giethoorn Velencével ellenben egy csendes, hűvöseb hely. Nem csoda, hogy imádják Giethoorn-t, hiszen a 18. századi nádtetős házakkal, a köztük csordogáló vízzel és a több, mint 150 kis fahíddal olyan az egész, mintha egy valóságos tündérmesébe csöppentünk volna bele.

Egy hosszú, több kilométer hosszú csatornarendszer folyik keresztül a falun, aminek a mélysége csupán 1 méter.

Itt nem egy taxit hívunk, ha átugranánk egy ismerősünkhöz, hanem ladikot, kenut, kajakot, vagy az úgynevezett „suttogó hajót”, melyek nagyon halk, elektromos motorral működnek. Mivel számtalan fahíd van a csatornákon, más méretű hajó nem is férne el. Környezetvédelem szempontjából a legjobb hely, ahol sem autók, sem buszok káros kipufogója nem szennyezi a levegőt.

A fahidak miatt nagyobb vízi jármű nem is közlekedhet a csatornákon. Képzeljük csak el, milyen csendes, nyugodt hely lehet az, ahol sem busz, sem autó hangja nem zavarja meg a pihenni vágyók nyugalmát. Csupán a kacsák hápogását és a madarak csicsergését hallhatjuk a nyugalom szigetén.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás