promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Botrány Sebestyén Balázs műsorában: részegen küldték haza az egyik celebet, ilyen még nem volt
Borítókép:  youtube.com/Frizbi TV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szabó Zsófi is csak kínjában nevetett a kellemetlenségeken.

Visszatért a Gyertek át! című sztárvetélkedő, aminek természetesen Sebestyén Balázs a műsorvezetője. Az egyik részben Szabó Zsófi, Zámbó Krisztián, Megyeri Csilla, Kabát Peti, Dombóvári István, Papp Szabi, Hajdu Steve és Pumped Gabo voltak a vendégek, de az egyik celebbel komoly gondok voltak, aminek az lett a vége, hogy a főszerkesztő hazaküldte az érintettet.

Pumped Gabo már azzal felbosszantotta az embereket, hogy jócskán elkésett, ezt pedig azzal indokolta, hogy mióta elköltözött félig vidékre, sosem ér fel időben Budapestre. Ezek után nem igazán figyelt oda, miközben Sebestyén Balázs éppen a feladatokat ismertette, akkor is éppen a bárpult mögött aktívkodott, és koktélokat kevert – ennek pedig hamar meglett a következménye.

Pumped Gabo elég rendesen becsiccsentett az RTL stúdiójában a Gyertek át! forgatása alatt, már a feladatok megoldása is nehezen ment neki, ezen pedig már csak kínjukban tudtak nevetni a játékostársai. Végül unalmában még a popcornt is elkezdte a szőnyegre dobálni, szóval nem igazán tudott viselkedni, így a főszerkesztő jobbnak látta, ha inkább elküldi őt, és nélküle fejezik be a részt.

A fiatal hírességen nem igazán lehetett látni a megbánás jeleit, vagyis minden bizonnyal jó buliként élte meg a dolgot, Sebestyén Balázs pedig poénosan jelezte, hogy talán nem is baj, hogy nélküle kell befejezniük a vetélkedőt ami Pumped Gabo miatt mondhatni botrányba fulladt – kérdéses, hogy ezek után még visszahívják-e bármelyik műsorba is.

Itt lehet megnézni egy videós összefoglalót az esetről:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás