promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Máris elszállt magától VV Anita: „Én nem bírom már a vidéket”
Borítókép:  RTL (screenshot/ValóVilág)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az első beköltözők után a 8 új villalakó frappáns véleményét is hallhatjuk az RTL.hu-n.

Érdekes dolog ez a Való Világ, mert néha egy-egy villalakó megszólalásába és tettébe kezdek többet belelátni puszta szórakoztatásnál. Ilyen volt például legutóbb VV Bibi, vagyis Szabados Bianka megdöbbentően őszinte vallomása a saját traumáiról, többek között a megerőszakolásáról és az iskolai bántalmazásokról. Mondjuk azt is lehetne gondolni, hogy az RTL így szerette volna jóvátenni a Vadon Jani és Celeb vagyok, ments ki innen! gyermekjogi szerepeltetés, illetve kihasználás okozta visszhangját, hogy megmutatja, ők fontosnak tartják az efféle tabutémákról való megnyilvánulást. Azért is használtam a visszhang szót, mert azóta tényleges eredmény nem született még a Médiahatóság vizsgálatából.

Viszont ilyenkor szokták mondani, hogy a szándék a fontos, és igaz is, csak nem mindegy, hogy mi áll nagyobb súlyban a szándék mögött.

De legalább a Való Világ két szexuális tartalmú vagy éppen balhés jelenete között nyit a komolyabb témák felé is, ezzel is megmutatva azt, hogy nem mindig lehet első benyomás által ítéletet mondani egy-egy adott személyről.

A minap az RTL.hu feltette az újabb villalakók válaszait az online felületükre, amiket a már megszokott villámkérdésekre adtak: szó esett például a színházhoz való viszonyukról is, de az is kiderült, hogy melyiket választanák inkább és miért: a pénzt vagy a hírnevet. A kérdésekre VV Anita, VV Henrik, VV Rico, VV Márió, VV Dani és az ex-Éjjel-Nappal Budapest szereplője, VV Kriszti reagáltak.

Amiben e videó alapján mind a nyolcan megegyeznek az az, hogy mindannyian a nyers őszinteséget preferálják és a taktikamentes játékot, hiszen

„a taktikázás előbb-utóbb mindig kiderül, így nem jobb már rögtön őszintének lenni?”

Volt leányzó, aki a pénzt választotta a hírnév helyett, hiszen elmondása szerint

„mit ér az, hogy felismerik az utcán, ha közben nem tudja kifizetni az albérletét?”

VV Kriszti számára a színház isteni fennköltség, míg VV Piros akkor preferálja jobban a színházat, ha ő szerepel benne. Bár egyébként az arányokat eltekintve, nem meglepő, hogy inkább a nőneműek mondtak pozitívat a színházról és a fiúk inkább a mozgóképet avagy a filmeket helyezték előtérbe.

Nem válaszoltak egyébként rosszul, bár az a válasz eléggé levitte a kultúraszintjét, amikor az egyik villalakó közölte, hogy igazából ő egy színdarabot sem tudna mondani. Vajon ki volt ez?

VV Anita pedig vidéki lánynak tartja ugyan magát, de attól még nem volt rest kijelenteni, hogy ő „már nem bírja a vidéket”, amivel alighanem a fél országot sikerült magára haragítania egy fél másodperc alatt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás