promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szakított Béres Anett? „Eleinte imádkoztam, majd kétségbeesetten kiabáltam, a végén feladtam"
Borítókép:  TV2Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Egyre jobban van Béres Anett az ayahuasca-szeánszon történt incidens óta. Igaz, ehhez néhány dolgot meg kellett változtatnia az életében. Hazaköltözött édesanyjához, és szakított a férfival, aki miatt úgy döntött, hogy elmegy a szeánszra. 

Bár magától nem költözött volna haza, Béres Anett rájött, hogy szeret otthon lenni, ugyanis édesanyjától és a kis kutyájuktól Giovannitól rengeteg törődést kap, nyilatkozta a Hot Magazinnak - amelyet a Bors szemlézett - a realityceleb. Beszámolt arról is, hogy a gyógyulásban már elhagyta az első mérföldkövet, ugyanis nemrég sikeresen kivették a csavarokat a jobb lábából. Emiatt megint mankót kell majd használnia, azonban azt mondja, a gyógytorna miatt jó ütemben javul az állapota.

Jobban fájt, mint ahogy számítottam rá, de már a fájdalommal is megbarátkoztam, ahogy a gerincemet tartó csavarokkal is, ha azok nem lennének, nem tudnék járni. A balesetem megtanított arra, hogy semmire sem szabad rágörcsölni. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Amikor ott feküdtem tehetetlenül, eleinte imádkoztam, majd kétségbeesetten kiabáltam, a végén feladtam és akkor jött a segítség" 

- mondta a lapnak a fiatal nő, aki arról is beszámolt, hogy éveket szánt arra, hogy legutóbbi kapcsolata működőképes legyen, azonban nem jutottak semmire. Azonban a férfit nem tudta elengedni, bármennyire is szeretett volna továbblépni. 

Húszéves korom óta vágyom arra, hogy családom legyen, de mindig olyan férfiakat vonzottam be, akikkel nem volt közös jövőnk. A legutóbbi szerelmemmel is öt évig tartott a se veled, se nélküled viszony. Sajnálom, hogy ennyi időt pazaroltam rá, hogy nem voltam erősebb, nem bírtam lépni"

- fejtette ki, és hozzáfűzte, azt gondolta, hogy a szertartás segít megoldani a problémákat, azonban a baj egyre csak nőtt. Most úgy érzi, hogy kapott egy nagy jelet, hogy végleg eljött a változtatás ideje, ezért a szeánsz utáni történések miatt lezárta a kapcsolatot, amely bár évekig tartott, addig sem jutottak el, hogy összeköltözzenek.

Nagy szerelem volt, még egy csuklótetkót is készítettem a nevével, amit most szintén fájdalmasan próbálok eltávolítani"

- tűnődött utóbb a valósádhow-sztár, Béres Anett. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás