promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eladóvá vált L.L. Junior luxusverdája, amiben még bárpult is van
Borítókép:  youtube.com/LifeTV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Igaz, hogy súlyos milliókba kerül L.L. Junior kocsija, de cserébe igazi szórakoztató központot kap az ember.

L.L. Junior kifejezetten mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött, hiszen kiderült, hogy külön utakon folytatják a feleségével; majd állítólag összejött az ismert énekesnővel, Dárdai Blankával (de ez még egyelőre csak pletyka); nemrég pedig szinte egy orkán erejével csapott le a hír, hogy ismét összeáll a Fekete Vonat, ráadásul egy nagykoncert mellett új dalokkal is készülnek – de még így is megesik, hogy rosszindulatú kommenteket kap:

Aki követi L.L. Juniort Instagramon, az tudja, hogy az énekes/rapper szeret néha eldicsekedni azzal, amije van, ezzel pedig nincs is semmi baj, hiszen megdolgozott a javaiért. Láthattuk már a luxusjárgányát, az ékszereit, illetve olyan is előfordult már, hogy a kisfiát a limuzinjával vitte el hamburgerezni. Nos, úgy néz ki, hogy a limóra már nincs szüksége, ugyanis jelenleg 6 millió forintért árulja a közösségi oldalán a jól felszerelt járművet.

„Okos limo eladó. Érdeklődni privátban. 6 guriga és vihetitek. Jó kereseti lehetőség. Én már nem nagyon használom. TV, Netflix, YouTube, PlayStation 5, egyedi 5000 wattos zene, art deco szobrok, bárpult, telefonról irányítható elektronika, Amazon Alexa okosítás, mesterséges intelligencia”

– írta L.L. Junior egy InstaStoryban.

Az biztos, hogy ez az autó a luxusélet jelképe, szóval minden bizonnyal hatalmas érdeklődést fog kiváltani az emberekből. És persze nemcsak a nehezen beszerezhető PlayStation 5 miatt, hanem azért is, mert ezzel a járgánnyal konkrétan egy egész szórakoztató központot kapunk, amibe biztos, hogy sokan nagyon szívesen be is költöznének, ha lenne rá lehetőségük.

Itt lehet megnézni L.L. Junior másik luxusautóját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás