promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy 17 éves tinédzser elküldte a Fehér Házba a házi feladatát, végül Amerika hivatalos zászlója lett belőle
Borítókép:  Profimedia- illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jobb jegyet akart a diák a projektjére, megkereste a Kongresszust.

1958-ban egy ohiói 17 éves tinédzser fiú, Robert G. Heft házi feladatot kapott amerikai töri órán a Lancaster középiskolában. Ebben az időszakban vita folyt Hawaii és Alaszka új államként való dedikálásáról, és Heft úgy döntött, hogy előáll egy 50 csillagos zászló tervével a jelenlegi 48 csillagos zászló helyett, amely már érvényben volt akkoriban.

Heft tizenkét és fél órát töltött azzal, hogy újra rendezze a zászlón a csillagokat és új zászlót varrjon a régi helyett, annak ellenére, hogy nem tudta, hogyan kell varrni. Az érdekessége a történetnek, hogy egy B-" -t, azaz egy 4-est kapott munkájáért.

Pratt azt mondta Heftnek, hogy a zászló "nem volt túl eredeti", és "bárki könnyen készíthet ilyen zászlót". A tanára még azt is megkérdezte tőle, hogy tudja-e, hány állam van egyáltalán az Egyesült Államokban.

A tanár ezután azt mondta diákjának, hogy ha rá tudja venni a Kongresszust, hogy fogadja el zászló javaslatát, akkor feljavítja a jegyét ötösre.

Heft ezen fellelkesedve elküldte zászló tervezetét az ohiói kongresszus képviselőjének, Walter Moeller képviselőnek. A Kongresszus az új zászlónak a fiú tervét választotta meg, amely az Unió két új államát is tartalmazta csillag formában, amelyeket 1959-ben vettek fel az államok közé. Heft tervét 1960-én július 4-én fogadták el az Egyesült Államok új zászlajaként. Heftet Dwight D. Eisenhower személyesen hívta meg Washington D.C.-be a hivatalos zászlóünnepségre. Tanára még az osztályzatát pedig "A"-ra, azaz ötösre változtatta.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás