promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Alig lehet ráismerni Hosszú Katinkára, mindenkit meglepett az új fotójával
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hosszú Katinka egy magazin címlapján szerepel, de szinte teljesen felismerhetetlen.

Azzal a kijelentéssel valószínűleg mindenki egyet tud érteni, hogy Hosszú Katinka minden idők egyik legeredményesebb, legfontosabb magyar sportolója. Ezzel sokan tisztában vannak, mégis rengeteg támadás éri az úszónőt, mióta egyeseknek csalódást okozott a legutóbbi olimpián elért eredményeivel, illetve az Úszó-Európa-bajnokságon sem úgy szerepelt, ahogy a szurkolói szerették volna – még a Magyar Úszó Szövetség elnöke is elég kemény véleményt fogalmazott meg ezzel kapcsolatban:

Hosszú Katinka célja, hogy összegyűjtse a 100. érmét is, de az utóbbi hónapokban azt is többször hangoztatta már, hogy az úszás mellett a kiegyensúlyozott családi élet is kiemelten fontos számára, így akár a következő olimpián való szereplését is eldobná, ha úgy hozza az élet – teljes mértékben érthető, bár a szurkolók egy része a kommentek alapján egyáltalán nem empatikus ilyen téren.

Mivel Hosszú Katinka élete már nem csupán a sport körül forog, így most rengeteg dologról faggatták őt az ELLE Business tematikus lapszámában, aminek a címlapját is kiérdemelte a híresség – viszont az eddigi visszajelzésekből kiindulva sokan alig ismerik fel az úszónőt, mivel nem éppen a tőle megszokott megjelenést képviseli a megjelent a címlapfotón: a ruhája, a haja, illetve a sminkje is egészen szokatlan.

Ettől függetlenül rengetegen gratuláltak neki, illetve hozzászólásokban többen is jelezték, hogy nagyon jól néz ki a címlapon, amivel sokakat meglepett.

Hosszú Katinka nemrég összeházasodott a szerelmével, új üzletet nyitott és még az úszás is ott van neki, szóval rendkívül elfoglalt, de minden bizonnyal minden egyes nap motiválja őt az a bizonyítási vágy, ami eddig is munkálkodott benne, és többször is a csúcsra juttatta.

Itt lehet megnézni Hosszú Katinka címlapfotóját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás