promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Korda Györgyék nem tudnak kiköltözni a villából
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Eladták, mégsem költöztek még ki a villából.

Korda György és Balázs Klári nemrég úgy döntöttek, hogy az elszabadult rezsiárak miatt megválnak szeretett villájuktól, és inkább keresnek maguknak egy új otthont. A házaspár nehéz szívvel hagyja maga mögött a gyönyörű ingatlant, de nincs más választásuk: míg korábban 500 ezret fizettek havonta a rezsiért, ez a mostani árakkal már 3,5 milliós tétel lenne nekik. Év elején el is adták a villát, és augusztusban ki is néztek már maguknak egy sokkal kisebb, de annál praktikusabb és energetikailag gazdaságosabb házat, ennek ellenére még mindig nem költöztek ki régi otthonukból.

A Bors utánajárt, hogy mi áll a költözés halogatása mögött, és a Korda-házaspár el is árulta, hogy mi ennek az oka.

„Még mindig nem költöztünk át, mert egy szabad percünk sem volt! A munka az első, ez világ életünkben így volt, mindent annak rendelünk alá. A nyarunk elképesztő, fantasztikus volt, olyan sok helyen koncertezhettünk teltházak előtt, amiről csak álmodni lehet, talán nem meglepő, hogy nem értünk rá semmi másra”

Balázs Klári hozzátette, hogy a villa új tulajdonosa nem türelmetlenkedik, és nem adott ultimátumot nekik a kiköltözést illetően. Gyuri bácsiék egyébként már menetre készen állnak, hiszen mindent dobozba pakoltak már, már csak az van elöl, amit használnak. Klárikáék bíznak benne, hogy október végén végre lesz elég idejük arra, hogy átköltözzenek új otthonukba, és abban is reménykednek, hogy ez lesz végre az utolsó.

„Tizenhatszor költöztünk. Laktunk már Velencén, Törökbálinton, a Tükörhegyen. Mindegyik otthonunkat nagyon szerettük, mindegyiket úgy csináltuk meg, hogy ott már megállapodunk, de aztán az élet változott és mi változtunk vele együtt”

- mondta Korda György.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás