promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ambrus Attila újra „rács mögé” került
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Viszkis újra a rács mögött.

Ambrus Attila - közismertebb nevén a Viszkis - nevét a 90-es években ismerte meg az ország, amikor 30 bankot, postát, és utazási irodát fosztott ki. Nevét onnan kapta, hogy a rablások előtt mindig whisky-t ivott egy közeli kocsmában. Attilát a román-magyar határon fogták el, és 10 évre börtönbe zárták. 2012 januárjában szabadult, azóta pedig keramikusként dolgozik, de sokat szerepel a televízióban is: 2017-ben láthattuk az Ázsia Expressz-ben, majd a Farm VIP-ben, és a Hal a tortán-ban is.

A Viszkis azonban most visszakerült a rács mögé, ugyanis egy kerítést és rácsokat gyártó cég felkérte őt a reklámkampányukhoz, amelynek szlogenje szorosan kapcsolódik Attila szabadulásához.

„10 év az biztos!”

Ambrus Attila arcképével bárki összefuthat most az utcán, a cég plakátjain narancssárga kezeslábasban néz ránk a rácsok mögül. Attila az RTL Klub Reggeli című műsorának vendégeként elmondta, hogy inkább adja az arcát ehhez, mint testápolási termékekhez, ugyanakkor hozzátette, hogy volt olyan felkérés, amit nem volt hajlandó elvállalni.

„Ezzel a szappannal mindent tisztára lehet mosni!”

- ez volt az egyik cég reklámjának a szlogenje, amire Attila nemet mondott.

A Viszkis arról is beszélt a műsorban, hogy mostanában reintegrációs programokban is részt vesz, ahol szenvedélybeteg gyerekekkel beszélget, emellett más, börtönből szabadult embereken is szeretne segíteni, ugyanis azon a véleményen van, hogy egy börtönviselt ember egyszerűen képtelen visszailleszkedni a társadalomba, ha nincsenek barátai.

Az Ambrus Attilával készült beszélgetést az alábbi videóban hallgathatjátok meg:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás