promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Emily Ratajkowski hatalmas mellei alig fértek el a kezében, miközben teljesen pucéran pózolt
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Emily Ratajkowski ismét bebizonyította, hogy ő nem egy szégyenlős bombázó.

Sokak szerint Emily Ratajkowski a világ legkívánatosabb nője, ugyanis olyan teste van, mintha egy maximalista szobrász mesterműve lenne, aki azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megalkotja a tökéletes nőt. Nem csoda, hogy a modellkedés útjára lépett a híresség, hiszen csak úgy kapkodnak érte a legnagyobb márkák és tervezők, akik pontosan tudják, hogy bármit is adnak rá, az biztos, hogy tökéletesen fog mutatni rajta – bár a rajongói szerint neki az áll a legjobban, ha nincs is rajta semmi.

Emily Ratajkowski az utóbbi években bebizonyította, hogy cseppet sem szégyenlős, hiszen anyaszült meztelenül is állt már a kamerák elé, ráadásul sokszor még a több mint 29,5 millió követővel rendelkező Instagram oldalára is ki szokott pakolni olyan felvételeket magáról, amik láttán mindenki elpirul egy kicsit – a topmodell most is így tett, a követői pedig szinte rögtön elaléltak a vadító látványtól, amivel egyszerűen nem lehet betelni.

Emily Ratajkowski úgy gondolta, hogy megmutatja a világnak, hogy mennyire leégett, miközben egy falatnyi bikiniben napozgatott – és természetesen mindezt teljesen pucéran tette meg, hiszen úgy tudta leginkább demonstrálni, milyen hatással volt a makulátlan testére a napfény.

Mondani sem kell, hogy a pikáns, már-már intim fotók azonnal a hódolók új kedvencei lettek, hiszen Emily Ratajkowski alig tudja eltakarni rajtuk a hatalmas melleit a kezeivel. A gyönyörű híresség így elérte, hogy még többen habarodjanak bele teljesen, mivel ezekkel a képekkel pontosan annyit hagyott a fantáziára, amennyit kell, ez pedig mindig tuti módszer arra, hogy az emberek a tenyeréből egyenek – sőt, minden bizonnyal valaki még fizetne is neki egy ilyen élményért.

Itt lehet megnézni Emily Ratajkowski enyhén 18+-os felvételeit, persze csak saját felelősségre:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás