promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dolph Lundgren járókeretbe kényszerült, megdöbbentő videót rakott ki az egykori akcióhős
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Dolph Lundgren fontos dologra szánta el magát az egészsége érdekében.

Arnold Schwarzenegger, Sylvester Stallone, Bruce Willis és Jean-Claude Van Damme mellett természetesen Dolph Lundgren is ott van minden idők legjobb/legikonikusabb akcióhősei között, hiszen a '80-as évektől kezdve folyamatosan hozza nekünk a kőkemény filmeket, amikben egyszemélyes hadseregként pusztítja az ellenfeleit – de végig volt a színésznek egy szörnyű titka, ugyanis az utóbbi évtizedekben folyamatosan rettenetes fájdalommal küzdött egy komoly sérülés miatt.

Dolph Lundgren még a '70-es években, a katonaságnál sérült meg, a küzdősport, illetve az akciófilmek miatt pedig csak egyre rosszabb lett a bokájának az állapota, ami az évtizedek alatt durván megduzzadt. A világsztár már nem is tudott rendesen járni emiatt, így elhatározta, hogy most, 64 évesen végre kés alá fekszik, hogy örökre búcsút mondjon ennek az elviselhetetlen szenvedésnek, ami nemcsak a munkájára, hanem az életére is nagy hatással van.

A minap megvolt Dolph Lundgren műtéte, ami szerencsére jól sikerült, hiszen már szinte rögtön a beavatkozás után sokkal jobban nézett ki a bokája – de mivel még jó ideig kímélnie kell azt, ezért ideiglenesen járókeretbe kényszerült a színész, aki fel is rakott magáról egy videót az eszköz használata közben, és közben poénkodott is egyet:

„Edzem a felsőtestem”.

Ezek alapján kifejezetten jó a közérzete Dolph Lundgrennek, ami nagyon fontos ilyenkor, hiszen komoly műtéten esett át, és hosszú út vezet még a teljes gyógyulása felé – ezt az utat pedig jobb mosollyal megtenni, mint könnyekkel.

Itt lehet megnézni Dolph Lundgren járókeretes lépéseit, amik elsőre nagyon megdöbbentették a rajongóit, hiszen nem igazán láthattuk még ennyire „védtelennek” az egykori akcióhőst:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás