promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gyuricza Dóra: „Hiányoznak a kis melleim!”
Borítókép:  RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Gyuricza Dóra nem akar nagyobb melleket, hiányolja a kicsi ciciket.

Rácz Jenő gyönyörű felesége, Rácz-Gyuricza Dóra áprilisban hozta a világra kislányukat, a kis Kamillát. Akik követik Dórit a közösségi oldalán, láthatják a fotóin, hogy az édesanya rövid idő alatt ismét bombasztikus formába hozta magát. Dóritól nemrég az Insta Story-jában kérdezhettek a követői; itt elmondta, hogy már elkezdték a hozzátáplálást a kislányuknál, de egyelőre nem "egy ételfanatikus".

Azt is elárulta, hogy a császármetszés hegeit viselni még mindig furcsa érzés, elsőre idegen látvány volt neki, de aztán úgy érezte, mintha mindig is ott lettek volna. Az egyik kérdező aztán arról érdeklődött, hogy megcsináltatná-e valamikor a melleit, mire Dóri egészen meglepő választ adott:

„Vicc nélkül, hiányoznak a kis melleim! Én már évekkel ezelőtt megbarátkoztam velük. (...) Édesanyám a négy gyermekét összesen öt évig szoptatta és csodásak a mellei 60 évesen is! Ha pedig mégis úgy érezném a jövőben, hogy megcsináltatom, hát akkor úgy lesz. Nem feszülök rajta”

A mell megnagyobbodása egy teljesen természetes dolog a terhesség és a szoptatás ideje alatt. Sokan ilyenkor megijednek, mert attól félnek, hogy ez a növekedés elrontja a keblek formáját, és kényelmetlenséget okoz. Ezért szokták mondani a kismamáknak, hogy csak a megfelelő, jól illeszkedő és stabil tartást biztosító melltartó tud ezen segíteni, ugyanakkor azt szokták javasolni, hogy az anyuka semmiképp se hagyjon fel az aktivitással sel, ugyanis számos mozgásforma kifejezetten segít abban, hogy a mellizmok is edzettek maradanak, és ne veszítsék el a tartásukat.

Köztudott, hogy a terhességgel járó hormonális változások az emlőkre is hatással vannak, és a szoptatásra készülve a mellbimbók is megváltoznak: nagyobbak lesznek a Montgomery-mirigyek, sötétebb színű lesz a mellbimbó, az erek jól láthatók lesznek, és terhességi csíkok, striák is kialakulhatnak. A legtöbb nő félelme persze az, hogy a szoptatás miatt egy idő után úgy fognak kinézni a keblei, mint - ahogy a legtöbben jellemezni szokták - egy "leeresztett tejeszacskó". Emiatt több magyar híresség is plasztikai sebészhez fordult a szoptatás után, erről korábban publikáltunk is egy listát, amit alább olvashattok:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás