promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyi volt: Lékai-Kiss Ramóna elköltözik, egy új korszak kezdődik az életében
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Budapest felé veszi az irányt Lékai-Kiss Ramóna, komoly ok áll a döntés hátterében.

Lékai-Kiss Ramónát még a legendás Barátok közt című sorozatban ismerte meg a közönség, majd felkapott műsorvezető lett belőle, jelenleg pedig a TV2 csapatát erősíti a jelenlétével. A csinos híresség egész ügyesen képes megóvni a magánéletét a nyilvánosságtól, hiszen szinte csak akkor lehet hallani a családjáról, amikor ő „engedi” – most pedig kiderült, hogy komoly elhatározásra jutottak a férjével.

Nemrég jelentették be, hogy Lékai Máté elhagyja a Telekom Veszprémet, és aláírt a Ferencváros kézilabda csapatához, ez pedig azt jelenti, hogy mostantól kezdve az ő, illetve a felesége munkája is Budapesthez köti őket, ezért úgy döntöttek, hogy hosszú idő után elköltöznek Veszprémről, és hamarosan a fővárosban fognak családostul letelepedni – már keresik is az új otthonukat.

„Lelkileg sem volt egyszerű meghozni ezt a döntést, annak ellenére, hogy nem volt ellenérvünk. Noé három és fél éves, nehéz kiszakítani a környezetéből, de végül meggyőztem magam: mindennél fontosabb, hogy a családunk együtt legyen”

mondta Lékai-Kiss Ramóna, akinek hamarosan új korszak kezdődik az életében.

Jövő januárban már Budapesten szeretne lakni a Lékai család, szóval minden bizonnyal a karácsonyt még a jelenlegi otthonukban szeretnék eltölteni, de addig is a munka miatt tovább ingázik Lékai-Kiss Ramóna Veszprém és a főváros között – szerencsére nem akármilyen járműben kell ezt megtennie, hiszen a műsorvezető nemrég megmutatta, hogy milyen csúcsverdája van:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás