promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A férj hetente háromszor szexel a felesége egykori főnöknőjével, és képtelen betelni vele
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A titkos viszony bármikor kipattanhat és botrányt okozhat.

A munkahelyi zaklatás általában a nőket érinti, az elkövetők pedig férfiak. Ez azonban nem törvényszerűen van így, mint az egy brit férfi esetéből is kiderül. A Daily Star nevű újság tanácsadó rovatához fordult a pikáns történetével, amelyben a felesége egykori főnökasszonya a másik szereplő.

A csalfa férj persze az egész sztorit nem is nevezi zaklatásnak, hiszen minden a saját beleegyezésével kezdődött, ráadásul nem azért, hogy a felesége helyzetét bebiztosítsa az egykori munkahelyén. Tudja ugyanakkor, hogy a neje ki nem állhatja a szóban forgó nőszemélyt, ám ennek ellenére képtelen megszakítani a viszonyt.

„Egyáltalán nem barátságos vagy kedves, még csak nem is öltözködik dögösen, és fitnesztermekbe sem jár. Mégis kizárólag rá tudok gondolni, őt akarom”

– áradozott a férfi a bulvárlapnak küldött levelében. Elmondása szerint hetente háromszor szexelnek, mégis képtelen betelni vele. A főnökasszony egyedülálló, szóval nála találkoznak, miközben a feleség azt hiszi, hogy a lelkiismeretes férj a beteg bátyját látogatja meg éppen.

„Ritkán szoktuk a hálószobájában csinálni. Már az előszobában letépjük egymásról a ruhát, aztán a lépcsőn leteperem, és ott jutunk el az első orgazmusig. A szeretőm gyakran viccel azzal, hogy lyukat dörzsölünk a szőnyegbe, és azt hiszem, ennek tényleg fennáll a veszélye”

– árult el intim titkokat a férfi. Azt is bevallotta ugyanakkor, hogy képtelen lenne együtt élni a főnöknővel, annyira eltérő a személyiségük. Az sem esett neki jól, hogy tavaly nem adott fizetésemelést a feleségének.

A Daily Star tanácsadója szerint a férfi vékony jégen jár, amiért bevállalja ezt a furcsa viszonyt. A kapcsolatra hamar fény derülhet, akár úgy, hogy a férj egyszer összeveszik a szeretőjével, az pedig mindent kipakol a nejének. A szexfüggőség nem jelenthet indokot arra, hogy így viselkedjen, és megcsalja a gyanútlan feleségét.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás