promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hoppá: Kulcsár Edina cserben hagyta a partnerét, nem ment el a Dancing with the Stars táncpróbájára – Most kiderült, hogy miért döntött így
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem indult éppenséggel zökkenőmentesen Kulcsár Edina Dancing with the Stars-os felkészülése.

Pár napja nyilvánosságra hozta a TV2, hogy kik lesznek a nagy sikerű Dancing with the Stars következő évadának versenyzői. Többek között Zimány Linda, Csobot Adél, Pap Dorci, Kökény Attila, Kulcsár Edina és Rubint Réka is szerepelni fognak a műsorban – utóbbi partnere ráadásul az az Andrei Mangra lesz, aki tavaly Tóth Andival az első helyen végzett, így könnyen lehet, hogy idén is győzni fog, csak most Schobert Norbi feleségével.

Érdekes módon elég sokan kiakadtak azon, hogy G.w.M szerelme, Kulcsár Edina is elvállalta a Dancing with the Stars-t, hiszen a kommentek alapján sokan úgy érzik, hogy már a csapból is ő folyik, és az már egyenesen felháborító, hogy még ebben a műsorban is őt kell majd bámulni – páran rögtön ki is jelentették, hogy egyedül miatta nem fogják nézni a TV2 szuperprodukcióját.

Szinte pillanatok alatt szárnyra keltek olyan pletykák is, hogy G.w.M biztosan féltékeny lesz Kulcsár Edina jóképű táncpartnerére, Bonyhádi Ferencre, így komoly párkapcsolati bonyodalmakat fog okozni nekik a Dancing with the Stars – de ennek természetesen nincs alapja, hiszen az összes létező platformon kijelentették már milliószor, hogy nagyon szeretik egymást.

Persze ez sem tántorította el a rosszakarókat attól, hogy összefüggést találjanak G.w.M feltételezett féltékenyége és aközött, hogy Kulcsár Edina a minap cserben hagyta a táncpartnerét, és kihagyta a Dancing with the Stars egyik táncpróbáját, hiszen egyből elkezdtek terjedni a szóbeszédek, hogy a rapper nem engedte el a barátnőjét – de Kulcsár Edina most tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, hogy valójában miért nem tudott menni.

„Ez a mai nap nem éppen úgy indult, hogy az én napom lesz, de mostanra (23:00) jobb lett. Reggel nem igazán éreztem jól magam, emiatt táncolni sem tudtam menni, de aztán jobban lettem!”

– írta Kulcsár Edina egy Insta Storyban.

Ez a tisztázás sem volt elég ahhoz, hogy megfékezze a szóbeszédeket, hiszen egyes kommentelők meg azt kezdték el feltételezni és terjeszteni, hogy Kulcsár Edina rosszulléte mögött az áll, hogy terhes, és első gyermeküket várják G.w.M-mel – de persze minden bizonnyal ennek a pletykának sincs alapja, szóval valószínűleg ismét csak unatkozó emberek játszadoznak mások érzelmeivel pár like-ért cserébe.

Íme Kulcsár Edina és a táncpartnere, Bonyhádi Ferenc:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás