promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült a szörnyű igazság Curtisről, kitálalt az egyik stábtag
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Itt az igazság Majka és Curtis háborújáról.

Majka és Curtis néhány hete jelentették be, hogy külön utakon folytatják zenei karrierjüket. Azután sokáig csend volt, viszont Curtis nemrég elég durva vádakkal illette Majkát. Az újpesti rapper azt állította, hogy társa csak kihasználta, átverte őt, ráadásul mindig másodhegedűsnek érezte magát mellette. Majka nem is várt sokáig, hamar reagált erre a közösségi oldalán, és azt mondta, hogy Curtis nyilatkozata köszönőviszonyban sincs a valósággal.

„Aki ismer tudja,hogy mennyire nem tudom elviselni ha valótlant állítanak rólam, vagy azokról az emberekről akiket szeretek, éppen ezért nehéz most egy olyan nagypofájú csávónak mint én, csendben maradni. Az egyetlen félelmem,hogy ennek az interjúnak pár hét múlva egész más olvasata lesz, ha megint csalódott emberek tömkelege kéri számon a koncertszervezőket. Ne így legyen… Sok sikert mindenhez”

- írta Majka.

Ezek után az ember nem tudja, hogy melyik oldalnak adjon igazat, kinek a pártjára álljon ebben a háborúban, azonban a produkció egyik tagja most a Blikk-nek elmondta az igazságot.

„Inkább nem is beszélünk róla, nem akarjuk, hogy ezzel is csak nehezebb legyen neki. Majka tényleg őszintén szereti és a barátjának tartja Attilát, így már az egy komoly, a gyomorszájra mért ütés volt a számára, ahogy ő kiszállt a produkcióból. A nyilatkozatait pedig egyszerűen úgy éli meg, mintha kést szúrtak volna a hátába, és még meg is forgatnák. Egyik pofon a másik után... Ez egy nagyon jó, összetartó csapat, mindenki nagyon szereti a másikat, tényleg sokunknak hatalmas csalódás, ahogy Curtis viselkedik. Nem csak Majkának, de a csapat más tagjainak is. Persze, ezt most még nehéz megmondani, de nehéz elképzelni, lehet-e visszaút ebből a szituációból”

A stáb nem titkolja, hogy Curtis és Majka között elég régóta volt már feszültség. Információk szerint Curtis egy ideje nagyobb szeletet akart már a tortából, vagyis nagyobb részt szeretett volna félretenni a pénzből, amit a közös fellépések után kaptak. Úgy hírlik, az újpesti rapper nem érezte egyenrangúnak magát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás