promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ez a pillanat is eljött: építkezésen melózik Kis Grófo
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Kis Grófo mindent elkövet, hogy a családjának megadja azt, ami jár nekik.

Kis Grófo egyáltalán nincsen eltűnve, sőt, nem olyan régen egy friss szerzeményt is letett az asztalra. Tápiószentmártonban forgatták le a mulatós sztár legújabb klipjét, a Zsiguli bulit, amiben Grófo nagybátyjai is szerepeltek, így a jó hangulat garantált volt a forgatás alatt, aminek az eredménye a klipen is látszik.

Kis Grófo alaposan belecsapott a fesztiválszezonba, szóval nem azért kell építkezésen dolgoznia, mert ne lenne elég fellépése.

A budapestkornyeke.hu írta meg, hogy az előadó valószínűleg beköltözött az új biatorbágyi otthonába, legalábbis erről árulkodott egy medencés fotó a családjával. A család tavaly döntötte el, hogy elhagyja Szolnokot, mivel úgy gondolták, hogy a főváros közelében jobb iskolában tudnak majd tanulni a gyerekeik.

A közösségi médiában is mindenki arra gondolt, hogy Kis Grófo már az új házában van, de elmondta, hogy bár jó lenne, de a kép sajnos nem ott készült, és az ingatlannál jelenleg is folynak a munkálatok.

Az énekes elmondta, hogy csúszás sajnos benne volt a pakliban, mivel felütötte a fejét az építőanyag-hiány, aztán szép sorban érkeztek a tipikus problémák. Emiatt van az, hogy a gyorsabb haladás érdekében ő is be szokott állni dolgozni.

„Azt nem állítom, hogy értek a festéshez, vagy épp a burkoláshoz, de amiben tudok, segítek. Sok időt töltök az építkezésen, ha csak tehetem, magam megyek anyagokért és a fuvarozást is megoldom. Közben járom az országot és fellépek, szóval elég sűrű a program”

- nyilatkozta Kis Grófo a Ripostnak, aki hozzátette, hogy jó lenne már birtokba venni az új házat és megnyugodni kicsit.

Szóval a mulatós sztár nem szakmát váltott, csak igyekszik felpörgetni az eseményeket.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás