promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Veszélyben a Balaton: a halak is beállnak a vízbe került drogmennyiségtől
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Egyedülálló vízösszetétel: nagy mennyiségű kokain, ketamin és MDMA "gazdagítja" hazánk tengerének vizét. 

Alig egy hete lett vége Európa egyik legnagyobb szabású elektronikus zenei fesztiváljának, a Balaton Soundnak, de továbbra is nagy visszhangja van. A magyar tengernél tartott zenés eseményt idén 14. alkalommal rendezték meg, 2020-ban és 2021-ben ugyanis a koronavírus-járvány miatt elmaradt. Több mint száznegyvenezer bulizója volt a fesztiválnak, ahol az alkohol mellett, szokás szerint mást is fogyasztottak a fiatalok.

Egy nagyobb tudományos munka 2021 januárjában jelent meg 8 magyar szerző közreműködésével az Environmental Toxicology and Chemistry című angol szaklapban. Sokáig nem tulajdonítottak ennek magyar viszonylatban nagy jelentőséget, azonban a cikk olvasásakor több dologra is felfigyelhetünk. A kiadványban nincs konkretizálva ugyan, hogy pontosan melyik fesztiválról van szó, viszont a megjelölt látogatószám és időpont alapján könnyen kitalálhatjuk, hogy a Balaton Soundról írnak a kutatók.

Az angol szöveg címe: „Illicit Drugs as a Potential Risk to the Aquatic Environment of a Large Freshwater Lake after a Major Music Festival”, azaz „Illegális kábítószerek mint egy nagy édesvízi tó vízi ökoszisztémájára jelentett potenciális kockázat egy nagy zenei fesztivál után”.

A magyar kutatók, név szerint Maász Gábor, Molnár Éva, Mayer Mátyás, Kuzma Mónika, Takács Péter, Zrinyi Zita, Pirger Zsolt és Kiss Tibor 2017 és 2019 között vizsgálták a Balaton vizének állapotát összesen 5 mérési pont segítségével: 3, a tóparthoz viszonylag közel, 35 méterre volt felállítva, 2 pedig 6-8 kilóméter távolságban. A vizsgálatok több, különböző időpontban zajlottak, amiknek döbbenetes eredménye lett.

"Végül 11 tiltott kábítószer nyomát mutatták ki a vízmintákban, és szinte mindegyik kizárólag a fesztivál utáni napokon volt jelen a vízben"

- írja a Qubit.

A drogok feltehetőleg vizelet formájában kerülnek a tóba nagy mennyiségben, mérgezve ezzel annak élővilágát. A kutatók azonban úgy vélik, a pontosabb eredményekért további mintavételre lesz szükség.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás