promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hoppá: Majka durván kigyúrta magát, úgy néz ki, mint egy tetovált görög félisten
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Majka megmutatta a kidolgozott, díszes felsőtestét, a rajongóinak pedig rögtön leesett az álluk a látványtól.

Majoros Péter, azaz Majka talán jelenleg Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb, leghíresebb embere, hiszen folyamatosan járja az országot és elképesztő koncerteket ad, közben pedig olyan nagy sikerű televíziós műsorokban is szerepel, mint például a TV2-n futó Sztárban sztár leszek!, aminek amúgy már el is kezdték készíteni az új, ősszel érkező évadát, amiben a népszerű rapper mellett természetesen Tóth Gabi is visszatér – ráadásul a forgatáson csináltak egy mókásnak szánt videót is, ami egyesek szerint kifejezetten kellemetlen lett:

A folyton elfoglalt Majka persze nemcsak a zenéléssel, fellépésekkel, tévézéssel, illetve a családjával tölti a drága idejét, hiszen neki köszönhetően egyre népszerűbb Magyarországon a padbol nevezetű, viszonylag újnak nevezhető sport is, amit ő is előszeretettel játszik, ráadásul aktívan részt vesz abban, hogy egyre többen kövessék őt.

Az még kérdéses, hogy Majka a konditeremben töltött idő, vagy a padbol miatt került ennyire hihetetlen formába, de az biztos, hogy a legújabb képével egyenesen megdöbbentette a rajongóit, hiszen olyan izmos rajta, mint egy kezdő testépítő – vagy egy görög félisten, ahogy azt már a cikk címében is megemlítettük.

Majka az általa feltöltött, félmeztelen felvétel alapján a lábnapokat sem hagyta ki, ráadásul a tetoválásokkal díszített mellizma is jóval nagyobb, mint mikor utoljára láthattuk őt félpucéran, szóval kifejezetten szépen halad az edzéssel, hiszen talán még sosem nézett ki ilyen jól – legalábbis a dicsérő, hüledező kommentek erről árulkodnak.

A lent látható, máris több ezer kedveléssel jutalmazott képen jól megfigyelhető Majka arckifejezésén, hogy minden bizonnyal ő is teljes mértékben elégedett most a kinézetével, ami érthető, mivel valóban remek formában van, és ha így folytatja, akkor lehet, hogy még a sokak által áhított, brutálisan kidolgozott kockahas is össze fog jönni neki:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás