promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kelemen Anna álnéven dolgozik az ATV híradójában
Borítókép:  RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Kelemen Anna már évek óta az ATV alkalmazottja.

Ki tudja, hány Kelemen Anna él összesen Magyarországon. Nemrég az Exatlon Hungary egykori versenyzője, Herczeg-Kis Bálint bejelentette, hogy összeköltözött barátnőjével, Kelemen Annával. No, persze nem az egykori pornószínésznőről van szó, hanem a fiatal sportember 20 éves párjáról, akit szintén Kelemen Annának hívnak.

Bizony a szexista playmate mellett nem lehet könnyű Kelemen Annaként élni, pláne nem lehet ezzel a névvel híradót vezetni. Ezzel az ATV egyik műsorvezetője is tisztában volt, ezért változtatta meg a vezetéknevét, mikor megkapta a munkát.

„Kelemen Annaként anyakönyveztek annak idején, és ezen a néven éltem az éle­temet egészen addig a pillanatig, amíg fel nem vettek az ATV-hez. Az akkori főnököm azt tanácsolta, hogy vá­lasszak magamnak egy olyan ne­vet, amit még nem használ más. Nemes Lídiának hívták a dédnagymamámat, akit nagyon-nagyon szerettem. Sajnos már meghalt, ezért az ő nevét vettem fel”

– nyilatkozott még évekkel ezelőtt a Bors-nak Kelemen Anna, akit az ATV nézői Nemes Annaként ismernek.

Mikor a szilikonnal és botoxszal felturbózott Kelemen Anna megtudta, hogy egy névrokona vezetéknevet változtatott a munkája miatt, nagyon megörült.

„Nem ismerem őt, nem is hallottam még róla, de valószínű így tűnt a leglogikusabbnak. A Kelemen Anna név már tényleg foglalt általam. Belőlem csak egy van. Na jó, csak bizonyos értelemben. Egyébként biztosan élnek még rajtam kívül más lányok is ezzel a névvel, de egyik névrokonommal sem találkoztam soha. Páratlan vagyok.”

Ezek után nézzük meg a két Kelemen Anna közti különbségeket, és mindenki döntse el, hogy melyikük tetszik neki jobban.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás