promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mazsi órákon keresztül telefonált Berki Krisztiánnal a celeb halála előtti éjszakán
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az özvegyben a kislányuk tartja a lelket, cáfolja a róla szóló pletykákat.

Júliusban ünnepelné a 42. születésnapját Berki Krisztián, aki májusban váratlan hirtelenséggel, és különös körülmények között hunyt el a lakásában. Két felesége és két kislánya gyászolja, és a tragédia óta viszonylag nagy a csend a hátrahagyott családjai körül.

Ezt a hallgatást törte meg most második neje, Berki Mazsi, aki a Borsnak adott hosszabb interjút. Vele az egykori médiaceleb harmonikusnak tűnő kapcsolatban élt, egészen a lányuk 2021. novemberi születéséig, amikor – ez a külső szemlélők számára is egyértelművé vált – hirtelen elveszett közöttük a bizalom.

A közösségi médiában közvetített szülés alighanem sok volt már Mazsinak, aki nem akarta ennyire nyíltan élni az életüket. De a pár a bajban is kitartott egymás mellett, pszichológus segítségével próbálták helyrehozni a kapcsolatukat, és ehhez az özvegy szerint is jó úton jártak.

„Igaz, hogy voltak hangos vitáink, ettől függetlenül igaz szerelem volt a miénk. Minden konfliktus ellenére tudtuk, hogy mennyire szeretjük egymást. Sajnos akkor halt meg, amikor rendezni tudtuk a kapcsolatunkat, órákon keresztül beszéltünk a tragédia előtti éjszakán. Szerdán kért még egy utolsó esélyt, hogy bizonyítson nekem. Én voltam az utolsó hívása és sms-e a telefonjában”

– mesélte a Borsnak Mazsi. A kislányuk tartja benne a lelket, és cáfolta azokat a híreszteléseket, hogy a tragédia óta nyugtatókon élne. Mint elmondta, csak az első éjszakán vett be egy fél szemet, mert a szoptatás miatt nem is szedhetné rendszeresen.

„A lelkemet nem gyógyszerekkel, hanem meditációval, a családommal és a barátaimmal próbálom rendbe tenni”

– tette hozzá. Mazsi azt tervezi, hogy a lehető leghamarabb visszatér a munkába, és talán a régi álmát, a babaúszással, baba spa-val foglalkozó vállalkozását is sikerül beindítania. Szerencsére vannak, akik naponta felkínálják neki a segítségüket, de az özvegy már saját bevallása szerint is ügyesen megáll a lábán.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás