promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Itt ma még megerőszakolnak” - Tóth Andi feszült helyzetbe került a fellépése előtt
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tóth Andi éppen az egyik koncertjére ment, mikor aggasztó dolog történt vele.

A több mint 338 ezer Instagram követővel rendelkező Tóth Andi jelenleg az ország legfelkapottabb énekesnője, ez pedig leginkább az alábbi 3 tényezőnek köszönhető:

  • elképesztően tehetséges – a közönség imádja a slágereit;
  • folyton botrányos dolgokat csinál – így mindig róla beszélnek az emberek;
  • illetve hihetetlenül gyönyörű és szexi – megállás nélkül a villantásaitól hangos a sajtó.

Tóth Andi a dögös posztjai miatt rengeteg támadást kapott már, mivel sokakat kiakaszt a „magamutogatásával”, ráadásul a nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulásai sem tetszenek egyeseknek – de a rajongói meg pont, hogy ezek miatt szeretik őt, hiszen ami a szívén, az a száján, és mindig úgy cselekszik, ahogy a kedve tartja.

A hatalmas népszerűség persze azt is eredményezi, hogy folyamatosan fellépni hívják Tóth Andit az ország szinte minden pontjára, ő pedig igyekszik mindenhol ott lenni, hogy minél több emberhez eljusson a zenéje – de a minap kicsit kellemetlen, enyhén aggasztó dolog történt vele, ugyanis az egyik koncertje felé kocsikázva úgy tűnt, hogy csúnyán eltévedt a semmi közepén.

„Itt ma még megerőszakolnak”

– mondta „poénkodva” Tóth Andi az egyik InstaStoryjában.

Az énekesnő a feszült helyzet ellenére szerencsére épségben megérkezett a fellépésre, ahol a vadító csípőmozgásával, illetve természetesen a remek hangjával is elkápráztatta a közönséget – később meg is köszönte a résztvevőknek, hogy egy ilyen jó bulit sikerült összehozniuk.

A visszajelzések alapján nem mindenkinek tetszett, hogy Tóth Andi a nemi erőszakkal viccelődik, mivel ez egy jóval komolyabb téma annál, hogy csak úgy humorizáljon vele, de a rajongói persze nem orroltak meg rá emiatt, hiszen tudják, hogy ő nagyon szabadszájú, és minden bizonnyal senkit sem akart megsérteni a bizonyos szempontból érzéketlennek ható megnyilvánulásával, amit csak poénnak szánt.

Tóth Andival amúgy mindig történik valami „izgalmas” dolog, ugyanis nemrég arról mesélt Istenes Bence műsorában, hogy valaki milliókért akarta megvenni a használt bugyiját:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás