promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Esküvő után nászútra utazott a magyar sztárpár, és az új feleség rögtön mindent megmutatott magából
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Rubint Rella minden eddiginél izgatóbban néz ki a zanzibári tengerpart homokjában.

Sűrű volt a tavalyi nyár Rubint Rella számára, aki júliusban például Balatonalmádiban lazult, aztán Olaszországba utazott kedvesével, a focista Novothny Somával, de közte még arra is sort kerítettek, hogy gyorsan megnézzenek két esküvői helyszínt.

Idén ugyanis világraszóló lagzit terveztek, ami május 28-án meg is történt, ráadásul éppen azon az inárcsi Levendulás Rendezvényhelyszínen, amit ezek szerint már tavaly kipécéztek maguknak.

„Tündérmese. A szó, ami eszembe jut, akárhányszor visszagondolok. Minden kislány álmodik egy mesébe illő esküvőről, de leginkább egy olyan férfiról, aki ezt az egészet tökéletessé teszi. Boldog vagyok, hogy Te vagy a Férjem”

– írt szívhez szóló vallomást az Instagram-oldalára a nagy napot követően Rubint Réka unokahúga. Akit újdonsült férje többször is megnevettetett az esküvői fotózkodás közben, például azzal, hogy egy focicsapatnyi gyereket szeretne vele.

Néhány nappal ezelőtt aztán a boldog sztárpár már Zanzibárról jelentkezett be, az afrikai turistaparadicsom mesés tengerpartjáról. Ott pedig olyan merész fotók készültek Relláról, hogy magunk is csak pironkodva néztük őket.

Az egyiken Soma társaságában sétálgat, és az új feleség csokibarna bőrén kétségkívül jól mutat a hófehér fürdőruha. Nem is beszélve a 25 éves fitneszedző és influenszer bámulatosan kerek és feszes popsijáról, amit a tangaalsó csak még jobban kihangsúlyoz.

A másik fotón Rella egyedül pózol a fehér homokban, hagyva, hogy a szél játékot űzzön az ingjével. A szőkésbarna szépség ezúttal egy fekete bikinit vett magára, amely leginkább a kerek melleit emelte ki. A hazatérésről egyelőre nem ejtett szót – de ki is vágyna onnan bárhova?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás