promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tolvai Reni intim helyre dugott valamit, amit nem kellett volna
Borítókép:  youtube.com/M2 Petőfi TV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem túlzás azt állítani, hogy Tolvai Reninek most az egész országot sikerült meglepnie.

Sokan tartják Tolvai Renit az ország legdögösebb énekesnőjének, ami nem meglepő, hiszen szinte folyamatosan szexi képekkel bombázza a követőit, és egyáltalán nem érdekli őt, hogy emiatt vannak, akik közönségesnek tartják. Az biztos, hogy szép, és nagyon tehetséges is, ráadásul folyton meg tudja lepni a közönséget – most is kirakott magáról egy elég „furcsa” posztot, amit elő ránézésre nem igazán lehet hova tenni.

Tolvai Reni volt Kökény Attila egyik vendége a 10 év/10 duett Jubileumi Nagykoncerten, ahol az énekesnő talpig vörösben, abroncsos szoknyában jelent meg, és úgy nézett ki, mint egy igazi, meseszép Disney hercegnő, aki úgy habzsolja a hercegeket, mint a Top Gun: Maverick nézői a popcornt.

Tolvai Reni ezek után rengeteg fotót posztolt a csodás vörös ruhakölteményben, az egyikkel pedig sikerült rendesen meghökkentenie az embereket, ugyanis az látható rajta, hogy intim helyre dugott két Piros Aranyat – vagyis „kiékelte” a melleit a magyarok egyik kedvenc ételízesítőjével, ami 2016 óta ráadásul még hungarikumnak is számít.

Persze a rajongóknak rögtön átjött az üzenet, hiszen Tolvai Reni minden bizonnyal arra akart utalni ezzel, hogy a vörös ruhájában ő maga az igazi piros arany – a felvételt látva pedig van ebben valami, hiszen az énekesnő valóban fantasztikusan néz ki még Piros Arannyal a keblein is:

Itt lehet megnézni Tolvai Renit teljes pompájában:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás