promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi lecserélte a csődörét a nyárra, gyorsan meg is mutatta
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az énekesnő könnyen esik szerelembe, ez egyértelmű.

Óriási bejelentéssel kezdődött Tóth Andi idei éve, a botrányhős énekesnőnek ugyanis régi álma teljesült. A Mustang autók hazai márkanagykövetévé vált, és ebből az alkalomból persze maga is hozzájutott egy elképesztő verdához.

„Egészen pici kislány korom óta válaszolom azt az embereknek, ha kérdezik, hogy nekem egy Mustangom lesz. 8 évesen, 15 évesen, 22 évesen. Próbáltak már lebeszélni, pró és kontrákat dobálni, de a Mustang nekem egy életérzés. Annyira hittem benne, hogy egész egyszerűen bevonzottam”

– írta ki akkor a rajongóinak, a posztolt képen pedig egy neonzöld sportkocsi motorháztetejére huppanva volt látható. Aztán pár hónap alatt a szerelem elmúlt, és Andi a nyárra csődört váltott. Az alkalomhoz és az időjáráshoz illően nyitott tetejű autót választott.

„Az van, hogy lecserélem a pacit… Az a baj, hogy nem tudok ellenállni. Cabrióm lesz a nyárra, szóval mostantól nem zöld, hanem szürke paciban fogok feszíteni!”

– árulta el Andi az egy napig látható Insta-sztorijában. Sajnos, az új Mustangból egyelőre nem sok mindent láthattunk, mindenesetre a hazai forgalmazó éppen a napokban hozott be egy hasonló verdát.

Ha ugyanarról a gépről van szó, akkor egy 10,5 milliós járgányról beszélünk, amely hathengeres, 3,7 literes motorral van felszerelve, a belső térben pedig kézzel varrott bőrhuzat biztosítja a kényelmet.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás