promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő átváltozás: Alekosz félmeztelen fotója felrobbantotta a netet, kigyúrta magát a sztár
Borítókép:  Alekosz official
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Alekosz komoly életmódváltásba kezdett, amelynek szemmel látható eredményei vannak.

Az egykori valóságshow hős, aki a Való Világ egyik legjobb, legnépszerűbb, és azóta is leginkább citált szériáját nyerte meg, az utóbbi időben is a médiaérdeklődés homlokterében maradt. Mivel Alekosz továbbra is kommentálja a napi történéseket, sosem száraz és szókimondós véleménye pedig nagyon sok embert érdekel.

Legutóbb például Palikék műsorában tűnt fel, ahol ismét olyan kijelentéseket tett, amelyekből a médiamunkások azonnal gyártották is a cikkeket az internetre. Alekosz a Youtube-os interjúban többek között odaszúrt a youtubbereknek is.

A teljes videó itt érhető el:

Pár hónappal ezelőtt pedig azzal jelentkezett, hogy kigyúrja magát, így pedig komoly életmódváltásba kezdett a Való Világ egykori győztese. A Facebook-oldalára pedig folyamatosan tölt fel képeket is, hogy rajongói láthassák a látványos átváltozását.

A nyár már rohamléptekkel közeledik, Alekosz pedig egyre jobb formában van. A pocakja teljesen eltűnt, a fotó alá amúgy rengeteg jókívánság is érkezett. Alekosz pedig a következő sorokkal posztolta a képet, egyben pedig indította útjának az új hetet:

"Szép Jóreggelt Hölgyeim!
Akkor induljon a hét."

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás