promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bizarr kikötései vannak Jennifer Lopeznek - Ben Affleck nem erre számított?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A fél világ azért szurkol, hogy Ben Affleck és Jennifer Lopez eljussanak az oltárig, és kimondják a boldogító igent. Bár a páros jelenleg nagyon szerelmesnek tűnik, a leendő feleség azért semmit sem akar a véletlenre bízni.

Mi is megírtuk már, hogy elég durva házassági szerződést akar aláíratni a jövendőbelijével. Amiben lenne egy kikötés, ha Ben Affleck félrelép, akkor a vagyon fele az övé, a házassági szerződés pedig semmis lesz.

Érthető persze, hogy nem akarja a véletlenre bízni a dolgokat, mivel a becslések szerint kettejük vagyona 400 millió dollár, az övét pedig 150 és 200 millió dollárra teszik. Nem csoda, hiszen tudja, hogy az örökkének is elég hamar vége lehet. Háromszor vált el, és két eljegyzést is felbontott – az egyiket tavaly Alexander Rodríguezzel, a másikat pedig Bennel 2004-ben.

Már amikor korábban együtt voltak is meg akarta védeni magát, a hírek szerint például, ha Ben Affleck nyilvánosságra hozta volna a kettejük magánügyeit, az 100 ezer dollárjában került volna a férfinak. Valamint 5 millió dollárt kellett volna fizetnie, ha megcsalta volna. Sőt azt fixálni szerette volna, hogy heti négyszer szeretkezzenek egymással.

Hogy a régi követelésekből mi fog belekerülni a mostani szerződésbe, azt nem tudni, de a tárgyalás még sokáig elhúzódhat az ügyvédek között, mert ingatlanok, zenei és filmes jogdíjak, autók, részvények és egyéb befektetések forognak kockán.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás