promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem kellett Dallos Boginak Puskás Peti? - Nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatuk
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Dallos Bogi nem tudott olvasni a jelekből, hónapokig nem tudta, hogy Puskás Peti udvarol neki.

A páros az X-Faktor alatt került egymáshoz közelebb. Puskás Peti már az első percekben tudta, hogy Dallos Bogi lehet az igazi, de az énekesnőnek hónapig nem esett le, mi lehet a szándéka.

„Hosszú udvarlási folyamat volt ez, pedig én már a castingon, amikor Bogival először találkoztam tudtam, hogy mi remek páros lennénk. Próbáltam ezt a tudtára adni, de hónapokba telt mire egyáltalán rájött, hogy udvarlok neki”

– árulta el Peti, aki azóta már a feleségének tudhatja a mentortársát.

Dallos Bogi hozzátette, hogy teljes erejével a karrierjére akart koncentrálni, amúgy is nehezen olvas a jelekből, de így pláne nem figyelt másra csak arra, hogy jól csinálja az X-Faktort.

„Nagyon jól kijöttünk Petivel, néha elmentünk együtt ide vagy oda, de bennem fel se merült, hogy többet szeretne. Olyannyira nem, hogy volt, hogy ezekre a találkozásokra elhívtam egy-egy barátnőmet azért, hogy Peti ne érezze a dolgot randinak. Az is előfordult, hogy megpróbáltam összehozni egy barátnőmmel. Biztos voltam benne, hogy mi csak úgy együtt lógunk néha, mert bírjuk egymást, de ennyi”

– mesélte az énekesnő. Végül egy közös filmes estén derült ki, hogy mi Puskás Peti szándéka, amire rá is kérdezett, majd néhány hivatalos randi után össze is költöztek.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás