promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Landolás után kettétört egy óriási Boeing repülőgép, a személyzet előre jelezte a bajt – videó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az esetet még vizsgálják a hatóságok, óriási az anyagi kár.

Ritka alkalom, hogy egy repülőgép-szerencsétlenséget valaki videón tudjon megörökíteni, de most éppen ezt történt Costa Ricában. A DHL sárga teherszállítója érkezett meg a repülőtérre, amikor landolás után nem várt események történtek vele.

A Boeing 757-200-as simán landolt, ám a megállás már nem ment tökéletesen. Látszott, hogy a pilóta komolyan erőlködik a repülő megállításával, amely füstölő kerekekkel végül kitört jobbra, majd 180 fokos fordulatot vett, végül pedig kettétört.

Mindez április 7-én történt, és isteni szerencse, hogy a fedélzeten tartózkodó két embernek nem esett semmi baja. A Costa Rica-i hatóságok becsületére válik, hogy a mentés azonnal megérkezett, de szerencsére a teherszállító nem gyulladt ki.

Szép mentés volt ez a pilótától, aki aligha tapasztalhatta meg eddig, hogy egy ilyen böhöm nagy gép kettétörjön alatta. Óriási mázlijuk volt, hogy mindez nem a levegőben történt meg velük.

A személyzet egyébként érezte, hogy valami nem stimmel, ugyanis nem sokkal korábban indultak el Guatemalába, ám alig 50 kilométer megtétele után engedélyt kértek a visszatérésre. Ezután történt meg a szerencsés szerencsétlenség, mégpedig a hidraulikus rendszer hibája miatt.

A videófelvételt elemzők szerint előbb a repülő jobb szárnya tört le, majd utána reccsent ketté a sárga Boeing. A DHL egyelőre csak egy szikár nyilatkozatot adott ki a történtekről, nyilván egy hosszabb vizsgálat derítheti ki, hogy mi okozta pontosan a nagy anyagi kárral járó katasztrófát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás