promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Most mindent kipakolt Kanye West legutóbbi barátnője – de főleg a melleit
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Könyvet is írt az egykori domina, és aligha fog szégyellősködni benne.

Kanye West szerencsés a munkában, de nem különösebben szerencsés a szerelemben. A „milliószoros” Grammy-díjas amerikai rapper 2014-ben vette feleségül Kim Kardashiant, idén azonban elváltak, és a zenész egyelőre képtelen megtalálni az újabb igazit.

Idén januárban pedig elkezdett randizni a nála 12 évvel fiatalabb Julia Foxszal, a próbálkozás azonban pár látványos közös megjelenés és néhány fülledt sajtófotó után zátonyra futott. A modell-színésznőnek valószínűleg nem tetszett, hogy Kanye sohasem rejtette véka alá, miszerint szívesen visszatérne valamikor a családjához.

Julia tehát már valószínűleg sohasem lesz rapperfeleség, de a pár hetes együtt járás kifejezetten jót tett az ismertségének. Kanye mellett sem viselkedett szerény bárányként, most azonban kifejezetten vamp stílusra váltott.

Legutóbb Los Angeles utcáin tűnt fel, fekete csizmában és latexnadrágban, valamint egy keskeny melltartóban – és ezzel szinte a teljes öltözékét felsoroltuk, csak a rövid kabátkáját hagytuk ki.

Julia hófehér bőrrel is észveszejtően csinos és izgató, egyáltalán nem látszik rajta, hogy tavaly januárban szülte meg kisfiát. A dögös anyuka persze nem Kanyét ajándékozta meg egy gyerkőccel, hanem a pilótaként dolgozó Peter Artemievet, akitől 2020 szeptemberében egyébként elvált.

Fotó: Profimedia

A 170 centi magas modell-színésznő karcsú alakján a fekete szettek kifejezetten jól festenek. A sötét színhez való vonzódása nem véletlen, korábban ugyanis dominaként is dolgozott, vagyis olyan szexmunkásként, aki szado-mazo élményeket kínál partnereinek.

Most nem ilyen céllal parádézott latexben, hanem azért, hogy az új könyvét reklámozza. Az életrajzszerű írás alighanem számos pikáns sztorit fog majd tartalmazni Julia viharos magánéletéből, és valószínűleg Kanyéről is megtudunk majd néhány érdekes információt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás