promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Belebetegedett az ivásba? - Már a halálára készül a Viszkis
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ambrus Attila, akit a legtöbben csak Viszkisként ismernek, le kellett, hogy mondjon a névjegyévé vált italról, mert nála is jelentkeztek az alkoholizmus kellemetlen tünetei.

A jó útra tért kerámiakészítő, korábbi jégkorongozó 1993-1999 között 30 alkalommal fosztott ki különböző pénzintézeteket, majd elkapták, és börtönbe került. 12 év után szabadulhatott jó magaviseletért.

A becenevét onnan kapta, hogy a rablások előtt mindig felhajtott egy pohár whiskyt. Ma már ennek a szenvedélyének nem tud hódolni, mivel komoly egészségügyi problémákat okozott nála az ital.

„A klasszikus demenciát érzem, az ember agya 50 fölött már elkezd hanyatlani és az agysejtek is nagy számban pusztulnak. Érzem, hogy már sok tekintetben nem vagyok a régi. Már nem bírom a whiskyt, ha egy kicsit beiszok, semmire nem emlékszem. Régen, ha berúgtam, képes voltam mindent tisztán felidézni, most pedig olyankor teljes képszakadás van”

– vallotta be.

Az alkoholizmus komoly függőséget okoz, amivel érdemes minél hamarabb orvoshoz fordulni, mert a túl sok fogyasztása fizikai tüneteket is okozhat. Ilyenek a májkárosodás, a vénás tágulatok, a szívproblémák, a felszívódási zavarok és az idegrendszeri károsodások.

„Ha eladnák a májamat és másnap felkelnék, nem tudnám, hogy mi hiányzik belőlem. Mondjuk, elég rosszul járnának a májammal a szervdonorok…”

– tette hozzá Attila.

Mostanában az elmúlás gondolata is gyakran visszatér hozzá:

„Minek szépíteni, benne vagyok a korban és gyakran eszembe jut az elmúlás gondolata. Amikor az 55 évet betöltöd, onnantól már nem felfelé, hanem lefelé mész. Azt gondolom, hogy tudomásul kell venni: ha megszülettünk, akkor egyszer meg is fogunk halni. Az, hogy milyen körülmények között és mennyire leszünk kiszolgáltatva, a szerencsén is múlik. Jókor, jó időben kell meghalni. Egyszer lelépünk és nem árt, ha felkészülünk rá”

– mondta a Viszkis, aki már azt is tudja, hogy a halála után hamvasztást szeretne, és hogy a Pilisben szórják szét a hamvait.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás