promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Arnold Schwarzeneggerből közellenség lett Oroszországban – Veszélyben az élete?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az oroszoknak annyira nem tetszett Arnold Schwarzenegger véleménye a háborúról, hogy most szinte mindenhol őt szidják.

A Terminátor és még megannyi akciófilm sztárja, Arnold Schwarzenegger már rég nincs hivatalban, de még most is szinte mindig állást foglal a komolyabb politikai ügyekben. Természetesen nemrég az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban is közzétett egy videót, amiben arra figyelmezteti az oroszokat, hogy a kormányuk szerinte megvezeti őket, majd egyenesen az elnöknek, Vlagyimir Putyinnak üzent, hogy fejezze be ezt az egészet – és ez nem mindenkinek tetszett.

Arnold Schwarzenegger szavai annyira feldühítették Oroszországot, hogy jelenleg a legtöbb rádió, televízió és hivatalos kommunikációs csatorna őt szidja, hiszen a videóját máris több millió ember nézte meg, ez pedig komoly fenyegetést jelenthet a jelenlegi vezetés számára – éppen ezért próbálják most őt igazi közellenséggé tenni.

Odáig fajult a dolog, hogy több orosz is halálos fenyegetéseket küldött Arnold Schwarzenegger számára, és most is azzal vádolják, hogy ő az amerikai imperializmus és kolonializmus álcája – de persze bőven akadnak olyanok is, akik egyetértenek a világsztárral, és szintén ellenzik a háborút.

Arnold Schwarzenegger egyelőre nem reagált a botrányra, és valószínűleg nem is fog, mivel elmondta, hogy szereti és tiszteli az orosz népet – csupán segíteni akar, hátha valahogy hozzá tud járulni ahhoz, hogy hamarabb vége legyen a háborúnak.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás