promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nélkülük még mosogatni sem tudnánk – 6 találmány, amit a nőknek köszönhetünk
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

105 éve ünnepeljük a világon a nemzetközi nőnapot március 8-án.

Hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy a legfontosabb találmányok – és különösen a műszaki-technikai dolgok – többsége férfi feltalálók nevéhez fűződik. Pedig rengeteget hozzátettek ezen a téren is a világ előrehaladásához a nők, akiket 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden évben március 8-án ünnepelünk.

Nélkülük a férfiak talán még mosogatni sem tudnának, a praktikus mosogatógépet ugyanis szintén egy hölgynek köszönhetjük. Josephine Cochrane az automata szerkentyűt már 1886-ban kiötlötte, elsősorban azért, mert féltette a kényes porcelánjait a kézi mosogatástól.

Az elektromos kocsik tulajdonosai már nem élvezhetik a belső égésű motor bizonyos kényelmi funkcióit, amilyen például az autófűtés is. Annak ötlete, hogy a motor felől érkező hőt az utastér melegítésére lehetne használni, 1893-ban Margaret A. Wilcoxtól származott.

És ha már autó, ne feledkezzünk meg Mary Andersonról sem. A sokoldalú amerikai hölgy 1903-ban szabadalmaztatta a járművekre való ablaktörlőt, miután látta, hogy a New York-i villamosvezetők mennyire küszködnek a téli hóesésben azzal, hogy jól lássák maguk előtt a pályát.

A világ legnépszerűbb társasjátékának számító Monopoly sem létezne, ha egy Lizzie Magie nevű hölgy nem akarta volna elmagyarázni mindenkinek, miért veszélyes, ha sok föld tulajdonjoga egyetlen kézbe kerül. Mindez 1903-ban történt, aztán Magie 1935-ben eladta a játék jogait kereken 500 dollárért.

Az osztrák származású Hedy Lamarr nemcsak gyönyörű színésznő volt (vezérképünkön Clark Gable társaságában látható), de jeles feltaláló is. Ki gondolná, hogy ez a barna hajú szépség dolgozta ki az egyidejű frekvenciaváltás technológiáját a második világháború alatt, amelyet ma a mobiltelefon-rendszereknél, illetve bluetooth-kapcsolatoknál is alkalmaznak.

A grófnői címmel rendelkező Ada Lovelace sem volt piskóta, ő készített ugyanis először leírást az 1840-es években az első mechanikai számítógéphez. Bizonyos források szerint a géphez készült programokat is ő írta, így az első számítógép-programozónak tekinthető.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás