promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Emberes megbízást kapott Istenes Bence, ebbe könnyen beletörhet a bicskája
Borítókép:  RTL Klub (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ilyen eddig még nem volt Magyarországon, a nézők imádni fogják.

Istenes Bence a mai magyar televíziózás egyik üdvöskéje, akire – már többször kiderült – bármilyen produkciót rá lehet bízni. Az X-Faktortól a Való Világon át az Álarcos énekesig kiválóan megállta a helyét műsorvezetőként, sőt 2018-ban a németországi Sky1 csatornán is ügyesen elterelgette az ottani X-Factort.

Az RTL Klub Reggeli című műsorából pedig most derült ki, hogy Bence fogja vezetni a csatorna új nagyszabású showműsorát, amely a Game of Talents, azaz a Tehetség első látásra címet viseli. Vajon nem fog beletörni a bicskája?

„Szeretem magamat új helyzetekben kipróbálni, ezért is örültem ennek a felkérésnek! Bár nem ismertem az eredeti formátumot, amikor szóba került, akkor több részt is megnéztem, és nagyon tetszett. Különlegessége a show-nak, hogy lesznek benne celebek és civilek is, tehetségek és olyanok is, akiknek a jó megérzéseikre kell hagyatkozni”

– nyilatkozta a műsorvezető a Blikknek. Azt is megtudhattuk tőle, hogy adásonként 10 millió forintot fognak kiosztani, és természetesen máris várják a tehetségek és játékosok jelentkezését.

Bence egyébként az utóbbi hónapokban meglehetősen passzívnak mutatkozott, elvonult a nyilvánosság elől, hogy kicsit meditáljon. Sokan már attól tartottak, hogy megromlott a kapcsolata Csobot Adéllal, de a felek ezt kölcsönösen tagadták.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás