promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bugyiban és melltartóban akart szerepelni a végül olcsó Zara-ruhába bújt magyar szépségkirálynő-jelölt – videó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A magyar versenyző videóban beszélt az őket érő sérelmekről.

A pár héttel ezelőtt kirobbant Miss Universe-botrány óta már a beszéde miatt is többen beszóltak Jázmin Viktóriának, a magyar versenyzőnek. A szépségversenyen a „szegényes” alakítása váltotta ki felháborodást a magyarok sokaságában, amit végül a divattervező mulasztásának tudtak be. Végül az egészet a COVID-19 szigorításokkal magyarázták, a megnehezített utazási protokoll végett nem jutott el időben Izraelbe a ruhával. 

Ezért Viktóriának egy 10 ezer forintos, a Zarában vásárolt darabot kellett magára öltenie a ragyogó alkotásokban felvonuló lányok mellett. A lány később teljesen kiakadt, és a Fókusznak elárulta, hogy még az utazását sem állták, ezért most teljesen le van égve.

Nemrég az RTL Reggelinek számolt be a támadásokról, amelyek őt érték az elmúlt időszakban. Elmondása szerint legtöbben azért kritizálják, mert helytelenül beszél néha magyarul, aminek az az oka, hogy öt különböző nyelven is tanul egyszerre. Ráadásként gyermekkorában csak otthon beszéltek hozzá az anyanyelvén. Tanulmányait egy Németországban lévő kétnyelvű iskolában végezte. 

Arról is beszámolt, hogy nem kapott semmilyen támogatást, vagy javaslatot, amikor a kínos helyzet előállt a szépségversenyen. Először azt gondolta, hogy a legjobb ötlet magára tekerni a magyar zászlót, vagy egyszerűen csak fehérneműben végigvonulni a kifutón.

„Gondolkoztam azon, hogy konkrétan csinálok egy Victoria’s Secret-show-t, de nem nagyon akarták azt sem”

 mesélte Jázmin Viktória.

A beszélgetés itt tekinthető meg:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás