promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zoltán Erika elárulta, hogyan áll a korához - tízes évfordulót ünnepel hamarosan az énekesnő
Borítókép:  YouTube.com/HÍRtv (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Zoltán Erika hamarosan betölti a hatodik X-et is, erről osztotta meg gondolatait.

Zoltán Erika, a híres magyar énekesnő nemsokára betölti a hatvanadik életévét, így egy nemrég készült interjúban elárulta, hogyan áll korához. Azt azonban már eddig is tudhattuk, hogy korához képest még most is kirobbanó formában van és ragyog. Saját magáról pedig a következőt mondta az előadóművész:

„Mindig is elmondtam, hogy hány éves vagyok, furcsa lenne, ha hirtelen elkezdeném tagadni. Most így, majdnem hatvanesztendősen másképp látok dolgokat, mivel igenis létezik a korral járó bölcsesség, ráadásul azok a tapasztalások, élmények, emlékek már az enyémek, azokat nem veszi el senki.”

Az énekesnő a külsejéről is pozitívan vélekedik elmondása szerint jól esik neki a tükörbe néznie még ma is. Szerinte ugyanúgy, ahogyan egy háznak vagy egy autónak is szüksége van a felújításra, úgy ő is hasonlóan teszi önmagával. Úgy fogalmazott, hogy talán már nem annyira ropogós, mint harmincévesen, de sokkal ízesebb.

Február 19-én a színpadon fogja ünnepelni születésnapját Zoltán Erika.

Az esemény a Symbolban kerül megrendezésre Várkonyi Attilával, ahol majd olyan dalok is felcsendülnek majd az énekesnő előadásában, amiket egyébként nem szokott színpadra vinni. Természetesen a férje, Robi, és kislánya is elkísérik majd, sőt a táncosok között is megjelennek majd.

Zoltán Erika ugyan nem tudja, hogy az emberek miért tagadják a korukat, de azt igenis elmondhatja, hogy szerinte a hatvan csak egy szám. Az pedig kifejezetten jól esik neki, amikor valaki bókokkal árasztja el a korát illetően, hogy mennyit letagadhatna, habár egyáltalán nem fél felvállalni azt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás