promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„A villában is láthattatok meztelenül” - VV Merci megtörte a csendet, kitálalt a pikáns felvételekről
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

VV Merciről a napokban meghökkentő képek kerültek ki, az egykori Való Világ játékos most tiszta vizet öntött a pohárba.

Az RTL Klub Való Világ 10 című műsorában ismerhette meg az ország Balázs Mercédeszt, azaz VV Mercit, aki végül a harmadik helyen végzett. Már a villában is kiderült, hogy elég bevállalós, így szinte természetes volt, hogy utána zenei pályára lép:

Cedes néven G.w.M-mel közösen készített egy dalt „Tedd be!” címmel.

Nemrég hatalmas port kavart, mikor kikerült egy pornográfnak nevezhető oldalról pár 18+-os kép, amiken állítólag VV Merci szerepel, ráadásul elég intim helyzetben. A felvételek pillanatokon belül körbejárták az internetet, és

mindenkit meghökkentett a gondolat, hogy az egykori villalakó esetleg pornózásba kezdett.

Most VV Merci kitálalt, és elárulta, hogy valóban ő szerepel a fotókon, és egyáltalán nem akarja, hogy idegenek beleszóljanak az életébe, vagy kritizálják a döntéseit.

„Most biztos sokan várják a reakciómat ezzel a polgárpukkasztó sztorival kapcsolatban szóval tessék. Nem akartam ezzel foglalkozni, de nyílván meg fogom védeni magam és leírom az Én szemszögemből a történetet. Nem fogok úgy csinálni, mintha ez természetes lenne, de gondoljunk bele, hogy minden felnőtt csinálja ezt a négy fal között, csak Én össze kötöttem a kellemeset a hasznossal. Ettől Én nem vagyok/lettem rossz vagy más ember. Nem vettem el senki életét, nem hazudtam,loptam vagy esetleg csaltam. Aki ez szerint ítél el vagy alkot rólam negatív véleményt azzal sajnos ( vagy inkább nem sajnos) nem tudok és nem is akarok mit kezdeni. Az Én életem engedjétek meg, hogy úgy éljem, ahogy nekem tetszik. Akinek meg nem jön be esetleg az életmód, amit élek az adjon hálát a jó Istennek, hogy nem kell velem találkoznia vagy elviselnie minden nap. Nem csak Magyarországon, hanem világszerte több lány, fiú esetleg pár csinálja ezt. Csak dolgozzuk már fel végre kedves ( vagy inkább nem kedves ) Magyarország , hogy attól mert valami NEKED nem tetszik az nem biztos, hogy rossz. Ne akarjátok mindenkire azt a szűklátókörű életmódotokat ráerőltetni, amiben TI éltek. Én sem szeretném a saját meglátásaimat senkire rátukmálni. Amúgy meg nem láttatok újat, a villában is láthattatok meztelenül. Az, hogy az Én életembe mi fér bele és mi nem, azt kérlek hagyjátok rám. Illetve még annyi, hogy rám mondhattok bármit meg hasonlók, de szeretném, ha a környezetemben lévő embereket kihagynátok az ész osztásotokból. Nem szeretném, ha bármelyik szerettem sérülne akár egy minimálisan is az Én dolgom miatt. Minden csoda 3 napig tart és a negatív reklám is reklám, szóval jó csámcsogást kedveseim”

– írta VV Merci a közösségi oldalán.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás