promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kiderült az igazság Csollány Szilveszterről, a lánya is megerősítette
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Csollány Szilveszter egyik barátja nyilvánosságra hozott egy privát beszélgetést, amiből kiderült az igazság a sportolóról.

Csollány Szilveszter halála után nagyon sok álhír és találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a sportoló beoltatta-e magát a koronavírus ellen. Dr. Letoha Tamás kutatóorvos, aki már hosszú évek óta dolgozik együtt a Pfizerral, korábban a közösségi oldalán árulta el, hogy Csollány Szilveszter Janssen-vakcinát kapott nem sokkal azelőtt, hogy elkapta volna a vírust. Erről elsőként a Promotions.hu számolt be.

Ehhez képest sokan még mindig azt állították, hogy az olimpiai bajnok nem vett fel oltást, míg mások szerint mind a három vakcinát felvette. A sportoló egyik barátja úgy döntött, tisztába teszi a dolgokat, ezért megosztott néhány sort a Csollány Szilveszterrel való beszélgetésükből, ami egyértelműen bizonyítja azt, hogy Szilveszter be volt oltva. Hogy a sportoló barátjának posztja hiteles, mi sem bizonyítja jobban annál, mint hogy az olimpikon lánya is megosztotta a saját oldalán.

„Az utóbbi napokban nagyon sok álhír, találgatás jelent meg a médiában Csollány Szilveszter oltottságával kapcsolatban. Ezért alaptalanul és érdemtelenül sok negatív komment is felkerült róla. Voltak akik állítják, hogy nem volt oltva de volt olyan is aki azt mondta 3 oltást kapott, ezt használva fel propagandájuk érdekében. Az alábbiakban szeretnék egy részletet közzá tenni Szilassal folytatott beszélgetésünkbol december 1-én. Szeretnék véget vetni a találgatásoknak, álhíreknek, hogy úgy búcsúzzunk Szilastól és úgy emlékezzünk rá mint ahogy azt egy olimpiai bajnok megérdemli. Kérek minden barátomat es ismerősömet hogy minél többen osszák meg ezt a posztot. Továbbá hozzászólásainkkal tartsuk tiszteletben Szilast, a gyászoló családot és a hozzátartozókat”

- írja a posztjában Szabó Miklós.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás