promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Eszenyi Enikő hatalmas bejelentést tett - most minden megváltozik?
Borítókép:  YouTube.com/VárszínházKisvárdai (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az egyik színésznő lebetegedett, így Eszenyi Enikő ugrott be helyette a darab egy részében - váratlanul érte a helyzet.

Eszenyi Enikő, a Vígszínház egykori igazgatónője, napjainkban Kecskeméten a Nemzeti Vígszínházban dolgozik rendezőként, ahol kollégái egyébként kifejezetten kedvelik. Meglepő ez a fordulat, hiszen a botrányok után kevesen gondolták volna, hogy kedvező helyzetbe kerülhet majd karrierjét illetően. A kényes esetek óta nem is állt színpadra, azonban most hirtelen kellett cselekednie:

Az egyik kolleganője lebetegedett, így ő ugrott be helyette a darab mozgalmasabb részeibe. 

A Cirkuszhercegnő című alkotásról beszélünk, amelyet maga a színésznő rendezett. A szombat esti előadáson ugyanis a Güntherne szerepét alakító színésznő betegség miatt nem tudta vállalni az összes részt, így Eszenyi helyettesítette az operett elején.

„Nagyon izgulok és várom az előadást, sokan jönnek el, negyven pótszéket adtunk el. Tök jó, hogy újra színpadon vagyok. Nem is nagyon tudok mit mondani, egy kicsit le vagyok blokkolva”

- mesélte Eszenyi Enikő az Instagramon megosztott videójában.

Csapó Virág kolleganője lett beteg, de elmondása szerint nincs komoly baja, a darab végi nagy jelenetet például el tudta játszani. Az elején viszont sok olyan mozgalmasabb rész van, amik megerőltetőek lettek volna számára, így két év után a színésznő bohócként játszott a színpadon. 

Az egykori igazgató utolsó szerepe a Premier című darabban volt 3 éve, azóta színpadon nem láthatták a nézők. Tavaly jelentették be a a Kecskeméti Katona József Színház műsorában a Cirkuszhercegnő. Habár voltak viták Eszenyi Enikő visszatérésnek ügyében a szakmai körökben, de végül nem született egységes konszenzus. Biztos, ami biztos, mostmár nem csak rendezőként, de színészként is újra visszatér Eszenyi.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás