promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Van pár meggyőző bizonyíték arra, hogy az ember nem a Földön keletkezett
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Mai otthonunk egyfajta „börtönbolygó” lehet, ahová a renitenseket száműzték.

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idő, mindig esik az eső – tartja a régi magyar nóta, és ebben az esetben valamibe tényleg beletrafált. Egy kutató szerint ugyanis nem hiába panaszkodunk állandóan, ez csupán azért van, mert fajunk nem erre a bolygóra született.

Ellis Silver könyvet is írt arról, hogy milyen élettani jellemzők támasztják ezt a döbbenetes állítást. Az amerikai ökológus úgy véli, hogy az embert idegenek telepítették a Földre több tízezer évvel ezelőtt.

A bizonyítékok közé tartozik például az, hogy milyen könnyen leégünk a napon. A bőrünk még mindig képtelen volt alkalmazkodni az itteni változatos klímához, miközben az eleve itt élő állatok könnyedén vészelik át a fagyokat vagy a forróságokat.

„Az emberiség nyilvánvalóan a legfejlettebb faj a bolygón, ezért is meglepő, hogy mennyire nem illik bele az itteni környezetbe. Káros számára a tartós napsugárzás, a természetben található táplálékok jó része, elképesztően sok a krónikus beteg, és még sorolhatnám”

– világított rá Silver néhány érdekességre. A tudós szerint sok minden arra utal, hogy fajunk egy alacsonyabb gravitációjú környezetben fejlődött ki. Az is meglepő például, hogy a humán csecsemők feje miért olyan nagy, hogy a világrajövetel számára és az anyának is rengeteg rizikót tartogat. Az állatvilágban ez a probléma lényegében ismeretlen.

Silver úgy véli, hogy a rengeteg nyavalyánk egyik fő okozója az, hogy a testünk 25 órás napokhoz igazodott, a földi körülmények tehát nem ideálisak számára. Alváskutatók is bebizonyították egyébként, hogy a belső óránk kissé félre van zökkenve.

A kutató szerint az eleve a Földön élő neandervölgyi embert és Homo erectust keresztezték egy másik fajjal az idegenek, így jött létre a mai ember. Az eredeti otthonunk talán az Alpha Centauri csillagrendszerben lehet, amely hozzánk a legközelebb esik.

Silver szerint a Föld egyfajta „börtönbolygó”, ahová a renitenseket száműzték. Ha belegondolunk, hogy az ember mennyire agresszív lény, akkor ebben lehet valami igazság. Az elszomorító pedig az, hogy a tudós szerint addig maradunk itt, amíg meg nem tanulunk viselkedni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás