promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Liptai Claudia beszámolt gyermekeinek különleges étkezési szokásairól
Borítókép:  YouTube.com/mindmegette.hu (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A legtöbb kisgyerek elég válogatós, ha az ételekről van szó - Liptai Claudiáéknál azonban ez másképpen van! 

Liptai Claudia, műsorvezető, és nem mellesleg a Mestercukrász című műsor egykori zsűritagja otthon is csillogtathatja konyhatündér képességeit - van is, aki szívesen kipróbálja fogásait. Párjával, Pataki Ádámmal együtt nagyon örülnek neki ugyanis, hogy gyermekeik igazi mindenevők. 

Elmondásuk szerint a gyerekek egyáltalán nem válogatósak, sőt, a kicsi Marci még az ínyenc fogásokat is kipróbálja.

Nem egy olyan gyerkőc létezik, aki olyannyira válogatós, hogy sokszor csak egy-két ételre szűkül a választásuk. Nem csoda, hogy rengeteg édesanyának el is megy a kedve a főzéstől, mert már nem tudnak mit kitalálni. Ez azonban Liptai Claudiáéknál nem így történik. A kis Marci kifejezetten szereti a család főztjét, aminek a két szülő roppant módon örül, hiszen a gasztronómia központi része az életüknek. 

„Sokat sütünk-főzünk, főleg nyáron, amikor grillezni, bográcsozni is kellemesebb. Volt idő, amikor akár hajnalban is felkeltem csak azért, hogy megfőzzek, vagy Ádámnak reggelit-tízórait készítsek. Sajnos, ez ma már nem fér bele” 

- osztotta meg a 95.8 Sláger FM hallgatóival Liptai Claudia, majd így folytatta: 

„Szerencsések vagyunk, mert nem sok mindenre mondanak nemet. Igaz, a múltkor Marci először nemet mondott egy bolognaira – amit nem én főztem, hanem rendeltük –, mert máshogy nézett ki, mint amit Ádám vagy én szoktunk készíteni. Kicsit szaftosabb volt, a sajt megmaradt a tetején. Ránézett, majd azt mondta, hogy ez káposzta. Nem így emlékezett erre az ételre, így először nem tetszett neki. Aztán megkértem, hogy kóstolja meg, adjon neki egy esélyt.”

És adott is. Claudia és Ádám nagyon örülnek, hogy bármelyik gyerekük nyitott a kóstolókra, nem elutasítóak az ételekkel. A bolognai végül Marci pocakjában végezte, mert annyira ízlett neki, hogy mind megette. Meglepő módon, a műsorvezető elmondása szerint még a sushit is kedveli, ami igencsak ritka számban megy. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás