promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Gabi végigdrámázta az egész évet, de azért jutott ideje a családjára és a karrierjére is – celebnaptár 2021
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ilyen volt Tóth Gabi könnyekben és drámázásokban gazdag 2021-es éve.

Celebnaptár rovatunkban a Promotions olvasóinak kedvenc hírességeit vesszük sorra, hogy mi történt velük a 2021-es esztendőben. A celebekkel kapcsolatos egész éves történésekről havi lebontásban olvashattok, majd minden etap végén az adott celebbel kapcsolatos legolvasottabb hírt találhatjátok. Nézzük, milyen volt Tóth Gabi 2021-es éve!

Január:

Tóth Gabi azzal indította a 2021-es esztendőt, hogy megosztotta a követőivel, hogyan kell 5 perc alatt elaltatni a kisgyermeket. Erre akkor jött rá, mikor Hannaróza már 1 éves volt.

Nem sokkal később az énekesnő úgy döntött, másfél év után tisztába teszi a dolgokat, és elmondja az igazságot arról az alkalmazottról, aki gyermeke halálát kívánta, és akit elvileg ő rúgatott ki.

Február:

Februárban aztán kitört az év celeb cicaharca. Tóth Gabi és Tóth Andi ide-oda oltogatták egymást a közösségi oldalaikon; ebből láthattok most néhány példát:

Később Gabi leállt Tóth Andi kritizálásával, és inkább megosztotta az emberekkel, melyik testrészével vette le a lábáról Krausz Gábor.

Március:

Márciusban Gabi elég visszafogottan élt, de a tavasz elején nyilvános üzenetet küldött férje szüleinek.

Április:

Áprilisban kiderült, hogy valaki visszaél az énekesnő nevével annak érdekében, hogy fogyasztószereket áruljon az interneten. Gabi nagyon kiakadt, mikor ezt megtudta, és azonnal tisztába tette a dolgokat.

Később megtörtént, amire oly sokan vártak: 10 hónapnyi rejtegetés után egy tündéri képen végre újramegmutatta kislányát, Hannarózát.

Május:

A májusi hónapban Gabi megelégelte, hogy valamiért mindig beszólnak neki a külsejéért, ezért egy terjedelmes posztban fejtette ki a véleményét a negatívkodókról. Később még azt is elárulta, hogy miért tartja magát bojlertestűnek, és mi az oka annak, hogy nem szeret mások előtt levetkőzni.

Június:

A nyár első hónapja megint egy csendesebb időszak volt az énekesnő életében, viszont a blogjában megjelent egy írás, amiben elmesélte, mit kellett átélnie a kislányának, Hannarózának egy játszótéren. A kislányt ugyanis úgy megijesztették, hogy azonnal sírásba tört ki. 

Július:

Júliusban Tóth Gabi úgy döntött, mindenkit beavat életének egyik sötét korszakába. A Megasztár után az akkor még csak 16 éves Gabira ugyanis ráerőltették a lázadó vadóc szerepét.

Augusztus:

Az augusztusi hónap megint egy mélyebb hullámvölgy volt Gabi 2021-es évében. ELőször közel 4 millió forintot veszített el mindössze 20 másodperc alatt, aztán Tóth Andi kitálalt arról, hogy valójában min kaptak össze.

Ebben a hónapban jelent meg a Sztárban sztár leszek! mestereinek közös dala, ami egy igazi nyári sláger lett már az első napokban. Később megjelent egy előzetes a TV2 műsorából, amiben Majka úgy beszólt zsűritársának, hogy Gabi sírva vonult ki a stúdióból.

A nyár végén történt az is, hogy Gabi letörölte az Instagramjáról Kajdi Csabát, miután Cyla bekommentelt az énekesnő egyik nagy visszhangot kiváltó képe alá. Persze nem ő volt az egyetlen divathoz kötődő ismert ember, aki Gabi tiltólistáján végezte. Lakatos Márk is ugyanerre a sorsra jutott, amire a stylist keményen reagált.

Szeptember:

Szeptemberben minden a Sztárban sztár leszek!-ről, valamint Majka és Tóth Gabi összeszólalkozásaikról szólt. Erre láthattok alább néhány példát:

Ebben az időszakban jelent meg Tóth Gabi Az én szívem című dala, aminek videoklipje telis-tele volt magyar motívumokkal. Ezt a dalt adta elő később a Budapesten megrendezetett 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson is, csak a pápa iránti tiszteletből a refrénben kicserélte a szeretkezés szót.

[[cikk9]]

Október:

Októberben végre pont került Tóth Andi és Tóth Gabi balhézására is, ugyanis az énekesnő is ott volt a Dancing with the Stars egyik felvételén, így megragadta az alkalmat, hogy őszinte véleményt mondjon Andiról, és elássák a csatabárdot.

Ebben a hónapban egy hatalmas ajándékot is kapott férjétől. Krausz Gábor egy 12 milliós meglepetést intézett kedvesének, nem is akármit.

November:

Az ősz utolsó hónapja viszonylag megint csendes időszak volt Gabinál, de a Sztárban sztár leszek! egyik adása után muszáj volt ismét tisztáznia egy-két dolgot. Az énekesnőnek ugyanis elege lett abból, hogy a média mindig mindent elferdít.

December:

Gabi az év utolsó hónapjában a csalad.hu-n vezetett blogjában számolt be kislánya dackorszakáról, ami eléggé megviselte őt lelkileg. Mint azt elmondta, eljutott arra a pontra, amikor zokogva hagyta ott Hannarózát, és úgy érezte, feladta.

Karácsony előtt jelent meg Tóth Gabi Mennyből az angyal feldolgozása, amivel zárjuk az énekesnő 2021-es kalendáriumát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás