promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Teljesülhet Kóbor János rajongóinak legnagyobb vágya - az Omega menedzsere előállt a nagy tervével
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Trunkos András véghez akarja vinni a tervét.​

Az Omega-együttes, illetve Kóbor János rajongói már egy ideje azt hangoztatják, hogy legyen egy méltó emlékhely a zenekar elhunyt tagjainak, ahová bármikor el lehet majd zarándokolni. Úgy tűnik, ez a kívánságuk hamarosan teljesülhet, ugyanis a zenekar menedzsere megígérte, hogy meg fogja csinálni ezt a kegyelethelyet.

Trunkos András viszont szeretné, ha a legendás frontemberről egy sétányt is elneveznének a Balatonon.

„Kitaláltam viszont, hogy lehetne egy Kóbor János sétány Balatonaligán, ahol Mecky a nyarakat vitorlázással töltötte. Ezeket a pillanatokat imádta a zenész, hiszen a ringó vízen a kedvenc hobbijának élhetett, ott nyugalom volt és csönd, és körülötte volt a szerető családja. Kislánya, Léna, aki még csak 14 éves, és felesége gyakran elkísérték őt hajútjaira, de Mecky fiáról, Kóbor Dánielről is tudni lehet, hogy imádja a Balatont, hiszen a tó környékén, családi házban neveli kisebb gyermekeit”

- nyilatkozott a Bors-nak a menedzser, aki mindenáron véghez akarja vinni a tervét.

„Ha sikerül akkor az elképzelésem az, hogy egy csendes balatonaligai sétány Kóbor János nevét kapja, majd, a közepén egy oszlopot állítunk fel, rajta nemes egyszerűséggel egy omega jellel. Persze, az sem kizárt, sőt örülnénk neki, hogyha fát is tudnánk ültetni Mecky emlékére”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás