promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mardoll úgy az arcunkba nyomta a melleit, hogy még az édesanyjának is felakadt a szeme – videó
Borítókép:  rtl.hu (via nlc.hu)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Látni kell Yvonne Dederick reakcióját, mikor meglátja, hogy a lánya, Mardoll hogy kinyomja a melleit a kamerának.

Catherine Dederick, azaz Mardoll szerepelt édesanyjával, Yvonne Dederickkel a Feleségek luxuskivitelben című realityben, majd egyedül próbált szerencsét a Survivorben, illetve az X-Faktor nemrég véget ért jubileumi 10. évadában is, ahol ugyan nem jutott be a top 3-ba, de így is rengeteg maradandó és látványos produkcióval ajándékozta meg a közönséget.

Mardoll vonzereje egyből megragadta az embereket, és ezt valószínűleg ő is tudja, hiszen a rajongói legnagyobb örömére azóta is folyamatosan rakja ki magáról a dögös képeket/videókat – most ráadásul az anyukáját is rávette egy kis táncikálós, ünnepi TikTok felvétel elkészítésére, amin úgy kinyomta a hatalmas melleit, hogy még Yvonne Dedericknek is felakadt a szeme.

Egészen mókás látni a híresség meglepett, de kifejezetten elfogadó reakcióját a lánya szexizésére, hiszen valószínűleg ő sem számított arra, hogy Catherine ilyen bevállalós lesz – a háttérben amúgy Mardoll saját dala, a „Crazy” szól:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás