promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Néhány rab már a Való Világ sztárjának a fenekére pályázik
Borítókép:  RTL Klub
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem lesz könnyű dolga Aureliónak a börtönben, de elvileg már találtak egy kiskaput, hogy ne Magyarországon kelljen letöltenie a büntetését.

A Való Világ 6 egykori győztesét és társait emberrablás miatt állították bíróság elé. A szituáció azért alakult ki, mert VV Aurelio négy évvel ezelőtt pénzt akart visszaszerezni az egyik barátjától, és ehhez a nem hivatalos utat választotta.

A celebet végül jogerősen 2 év 3 hónap börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla.

Az egyik rab megjegyezte Instagramon, hogy VV Aurelio most fog bekerülni az igazi való világba, és keményen meg kell majd dolgoznia azért, hogy a feneke szűz maradjon.

„Kitartást neki, de nem sok esélyt látok rá, hogy szeretni fogják, mert az én öt és fél évem alatt körülbelül hárommillió ötszázezer alkalommal hallottam, hogy bárcsak bekerülne. Szóval biztosan lesz, aki szívesen fogadja majd. Persze egy kis pénzzel, ami van neki, mindent el lehet intézni. Így valószínűleg, amíg van pénze, addig a s*gge is szűz marad”

- idézte a Ripost az egyik elítéltet.

Közben a lap felkereste a Való Világ egykori győztesét, aki nem cáfolta, hogy már dolgoznak azon, hogy svájci-magyar kettős állampolgárként egy külföldi börtönben töltse le a büntetését.

„Tény, hogy svájci állampolgárként vannak bizonyos jogaim. Ugyanakkor az édesanyám és a szerelmem is itt él, így egyelőre inkább arra hajlanék, hogy maradok Magyarországon. Igazából az ügy sem lefutott még, mivel a Kúriához fordulunk”

- nyilatkozta a Ripostnak a híresség.

Annyi biztos, hogy Aurelio igazi luxuskörülmények között tölthetné le a büntetését, ha Svájcot választja.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás