promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majka különleges képet tett közzé: ebben a házban nőtt fel - fotó
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A rapper az Instagram-ra töltötte fel a fotót.

Majka különleges fotót töltött fel közösségi oldalára, megmutatta azt a házat, ahol felnőtt Ózdon. Majka még 2002-ban, az RTL Klub-on akkor debütáló magyar valóságshowban, a Való Világ első szériájában tűnt fel. A műsor 2002. szeptember 11-én kezdődött, majd december 22-én ért véget, a győzelmet pedig Szabolcs zsebelte be, de az évad legnagyobb győztese mégis a tehetséges Majka lett,

aki rövid időn belül az ország egyik kedvenc előadójává, később pedig műsorvezetőjévé vált.

Nem sokkal rá, 2003-ban Majka az első albumát is kiadta, amelynek szülővárosára utalva, az lett a címe, hogy Az ózdi hős. A lemez elképesztően nagy siker lett, fél éven belül aranylemez státuszba került, majd a rapper a Bravo Otto-díjátadó gáláról a legjobb hazai rapper díjával mehetett haza.

Majka zsenialitása és karrierje azóta is több ezer ember előtt áll példaként. 

A Sztárban Sztár leszek! című műsor zsűritagja most megmutatta azt a helyet, ahol minden kezdődött. Akik bővebben is kíváncsiak Majka életének fordulópontjaira, azok nyugodtan lapozzák fel a sztár életrajzi könyvét, amely 2013-ban jelent meg Tetszik, nem tetszik címen, és azt ígéri:

"Ha elolvasod ezt a könyvet, akkor tényleg mindent megtudsz rólam"

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás